Tanulmányút Manresába a fenntarthatóság jegyében

Veszprém is részese annak a széles körű nemzetközi együttműködésnek, melynek célja, hogy felgyorsítsa az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak (SDGs) megvalósítását, és átültesse ezeket a városfejlesztésbe, valamint a város lakóinak mindennapjaiba.

A kezdeményezésben, melynek vezetője Tallin, 19 európai ország egy-egy települése vesz részt. A hálózat egyfajta kísérleti labor, melyben a résztvevők megosztják egymással az ötleteiket, tudásukat és tapasztalataikat, és elsajátítják a városuk fő kérdéseire fókuszáló, egyedi Integrált Cselekvési Terv kialakításának módszertanát.

Az ENSZ által megfogalmazott 17 fenntartható fejlődési célt, mint például a szegénység felszámolását, a minőségi oktatást, a szárazföldi ökoszisztémák védelmét, a fenntartható városokat és közösségeket, lokalizálni, vagyis helyi szinten értelmezni kell, és lehetővé tenni ezen célok mentén helyi stratégiák és akciótervek meghatározását, megvalósítását és nyomon követését.

Ezzel a szándékkal alakult meg a Globális Célok a Városokért („Global Goals for Cities”) kísérleti hálózat, az URBACT Európai Területi Együttműködés a Fenntartható Városfejlesztésért Program keretében.

A fenntarthatósági célok helyi kidolgozása érdekében Veszprémben is létrejött egy Fenntarthatósági Munkacsoport, amely a különböző területeken dolgozó szakemberek, Pannon Egyetem, VKSZ Zrt, Polgármesteri Hivatal, civil szervezetek részvételével működik. A főbb célterületek között szerepelnek: a fenntartható mobilitás, a befogadó város, az élhetőváros aktív, zöld közösségi terekkel és a fenntartható vízgazdálkodás témakörök.

A projekt keretén belül személyes szakmai találkozásra is lehetőség nyílt 2022. szeptember 20–23 között Manresában, Spanyolországban.

Veszprémet Hegedűs Barbara alpolgármester, Köller Tamás, a VKSZ Zrt. titkárságvezetője, és Knauer Anna, a Polgármesteri Hivatal projektkoordinátora képviselte.

A tanácskozásokon Marc Aloy polgármesterrel és a városvezetéssel egyeztetést folytattunk napjaink legfontosabb kihívásairól, valamint megismerhettük a város fenntarthatósági projektjeit, mint a történelmi városrész rehabilitációját, a városi 2030-as stratégia kidolgozásának folyamatát, látogatást tettünk a Katalán Technológiai Intézetben, valamint a város körüli zöldövezetet és vízgazdálkodási rendszerüket tekinthettük meg 

– foglalta össze Hegedűs Barbara.

A tanulmányút második részében egy kétnapos nemzetközi URBACT konferenciát tartottak, melynek témája a fenntartható fejlődési célok városi szintű lokalizálása volt.

A találkozókon Veszprém is bemutatta az eddigi projekteredményeit, ezek között szerepel például akciótervek megfogalmazása különböző területeken: fenntartható vízgazdálkodás, a vízfelhasználás hatékonyságának növelése városi és lakossági szinten, a közösségi tervezés erősítése és városi zöldfelületek minőségének, kihasználtságának javítása.

A két város egy-egy akciótervét meghatározott szempontrendszer szerint véleményezték a szakemberek, ami a további tervezést segíti.

A közös munka folytatódik a következő időszakban is. Veszprémben egy nemzetközi projekttalálkozó kerül megrendezésre november 910 között a hálózat tagjai részvételével, ahol Veszprém fenntarthatósági törekvéseinek bemutatása is a program része lesz.


Veszprém.hu