Operával zárul a veszprémi nyár
2020. augusztus 26. szerda, 20:34 Programajánló

A világ egyik leghíresebb operáját, Bizet Carmenjét láthatja és hallhatja a veszprémi közönség a Magyar Állami Operaház ingyenes, koncertszerű, szabadtéri előadásán 2020. augusztus 30-án 20 órától a Szentháromság téren.

Veszprém életében az opera műfaja különleges szerepet tölt be. 2004-ben az opera egyik legnagyobb alakja, José Cura lépett fel az akkor még Veszprémi Ünnepi Játékok néven futó VeszprémFesten, később pedig, 2012-ig bezárólag hét alkalommal is tartottak a városban operafesztivált, immár a Magyar Állami Operaház művészeinek közreműködésével. 

Az Opera azóta is rendszeres látogatója a megyeszékhelynek: 2018 óta állandó fellépői a VeszprémFestnek, de a Veszprémi Petőfi Színház meghívására is szórakoztatták már a műfaj helyi rajongóit.

Az opera műfajának vendégelőadásokon való népszerűsítése kiemelt célja is az intézméynek: az elmúlt évtizedben folyamatosan törekedtek arra, hogy olyan megyeszékhelyeken, nagyvárosokban és településeken is fellépjenek, ahol nincs hagyománya az operajátszásnak, de az érdeklődés, fogékonyság iránta annál nagyobb. 

Augusztus utolsó napjaiban ennek részeként ismét ellátogatnak Veszprémbe Georges Bizet Carmenjének ingyenes, szabadtéri, koncertszerű előadásával.

Amellett, hogy a darab az Opera 2020/21-es A Francia Múzsa Szezonja névre keresztelt tematikus évadának is felütését adja, kiváló választás is: a mű az operairodalom egyik legtöbbet játszott előadása, az intézmény 135 éves fennállása alatt is 1133-szor adták elő a produkciót.


Az előadást ezúttal Kovács János Kossuth-díjas karmester, a Magyar Állami Operaház Mesterművésze dirigálja, főszereplője pedig három, kivételes tehetségű énekes lesz.

Mester Viktória pályája során olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Kobajasi Kenicsiró, Kocsis Zoltán és Solti György. A mezzoszoprán négy évadon keresztül a Miskolci Nemzeti Színház állandó vendége volt, énekelte többek között Carmen szólamát is, amely azóta főbb szerepei sorába lépett. A Magyar Állami Operaházban 2006 októberében debütált, azóta rendszeres fellépő itt.

A Don Joséként látható Brickner Szabolcs több versenygyőzelme után 2008-ban a Queen Elisabeth Nemzetközi Énekverseny első díjasa volt. A tenor rendszeresen koncertezik hazai vezető zenekarokkal, valamint számos hangversenyen és fesztiválon lép fel külföldön, többek között Helmut Rilling, Kazushi Ono és Valery Gergiev vezényletével. A Bayerische Staatsoper, az Oper Frankfurt, valamint a Nationaltheater Weimar vendégszólistájaként is elismert művész.

Az Escamillo szerepébe bújó Nagy Zoltán 2008 és 2010 között a dalszínház történetének legfiatalabbjaként lett a Bécsi Állami Operaház tagja, ahol a világ vezető művészeivel volt módja együtt énekelni. A bariton visszatérő vendége többek között a hamburgi, lipcsei, bilbaói, nizzai, athéni, trieszti és palermói színházaknak. Repertoárján az olasz és francia operák mellett Mozart- és Wagner-szerepek is megtalálhatók.

Szereplők:

Carmen: Mester Viktória
Don José: Brickner Szabolcs
Escamillo: Nagy Zoltán
Dancaïre: Fülep Máté
Remendado: Megyesi Zoltán
Zuniga: Gábor Géza
Moralès: Káldi Kiss András
Micaëla: Sáfár Orsolya, a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese (2018/2019)
Frasquita: Megyimórecz Ildikó
Mercédès: Fürjes Anna e. h.

Közreműködik:

a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara (karigazgató: Csiki Gábor)

Vezényel: Kovács János


Helyszín és időpont:
Veszprém – Vár, 2020. augusztus 30. 20:00

A belépés ingyenes, az ülőhelyek érkezési sorrendben foglalhatók el.

Előzetes regisztráció nem szükséges.