Fenntartható közlekedés gyerekszemmel
2018. szeptember 19. szerda, 16:00 Kulturális hírek

Általános iskolások rajzaiból nyílt kiállítás a Városháza aulájában az Európai Mobilitási Hét keretében kedden.

A környezetbarát közlekedés az utóbbi években idehaza és Veszprémben is egyre nagyobb szerepet kapott – szerencsére, hiszen mindezzel párhuzamosan nő azoknak a tudósoknak a száma is, akik szerint a klímaváltozást illetően a 24. órába léptünk és sürgősen változásokra van szükség –, a héten pedig ismét több program hirdeti a fenntarthatóság és ezzel együtt a felelős közlekedés eszméjét.


Az üzenet azonban akkor fog célba érni, ha nemcsak a volán mögött ülőket vonjuk be, de már a gyerekeket is e szerint neveljük, s az ő véleményüket is kikérjük a mobilitás kapcsán. A legjobb módszer erre a rajz, ami ráadásul egyszerre tud beszédes és dekoratív is lenni, vidámsággal és jókedvvel tölti meg az intézmény falait – magyarázta Porga Gyula polgármester a kiállítás ünnepélyes megnyitóján.


A gyerekeknek pedig úgy tűnik, nagyon is van véleménye: az általános iskolások között meghirdetett Mix and Move közlekedési multimodalitás rajzpályázatra összesen 108 alkotás érkezett. A rendkívül frappáns megoldások a közlekedés változatos módjainak ábrázolása mellett nagy figyelmet fordítanak a környezetvédelemre is, ami a színhasználatban is megjelenik: az egészséges élővilágot például kifejezetten élénk színek jellemzik, míg a szennyezést sötét tónusok jelölik – mondta el Dohnál Szonja művészettörténész, a pályamunkákat értékelő Művészetek Háza munkatársa.


Jól látszik az is, hogy a fiatalok ismerik a legújabb közlekedéstechnológiai megoldásokat, mint az elektromos buszok és autók, de a képeken feltűnnek rollerek, hőlégballon és helikopterek is, a felsős korosztálynál pedig a narratíva is nagyobb hangsúlyt kap a rajzokon. Külön érdekes és kreatív megoldás volt a Kozmutza diákjainak alkotása, akik egy térplasztikát hoztak létre műanyagpalackok kupakjaiból, szívószálakból és lufiból, szépen reagálva a környezetvédelem más aspektusaira is.


Fontos is, hogy meglegyen ez az éleslátásuk, dr. Tarcsa Csaba megyei rendőrfőkapitány szerint ugyanis az elmúlt években sajnálatos módon romlott a közlekedési helyzet a megyében, így jó, ha néha a gyerekek tudják megnevelni kicsit a szüleiket és figyelmeztetik őket, hogy például vezetés közben ne mobilozzanak.

A szervezők a legjobb munkák készítőit oklevéllel jutalmazták, a térplasztikát alkotó kozmutzások és két Botev iskolás diák rajzát pedig különdíjjal ismerték el.

A díjazottak:

Alsó tagozatosok

1. hely: Szalai Fruzsina Teréz (Szilágyi)
2. hely: Varga Míra (Báthory)
3. hely: Köveskúti Bálint (Dózsa)

Felső tagozatosok

1. hely: Kertész Péter (Botev)
2. hely: Maródi Gréta (Botev)
3. hely: Dikter Ábel (Botev)

Különdíjak: Farkas Hanga (Botev), Seliga Klaudia (Botev), csoportmunka- Kozmutca: Horváth Tamás, Vaolási Márk Attila, Deli Kincső, Horváth Csaba, Bogdán Lilla


 
Forrás: Vehír.hu
(Kép: Szalai Csaba)