Zene magas fokon
2011. augusztus 24. szerda, 08:42 Kulturális hírek

Orosz Zoltán harmonikaművész és fellépőtársa, Horváth Kornél elkápráztatták a veszprémi várszínpad előtt ülő közönséget.

A telt házat Orosz Zoltán rögtön és stílusosan az első számával, Edith Piaf A tömeg című hangulatos sanzonjával köszönte meg. Ezt követően lendületes dél-amerikai és egy orosz lírai dalt adott elő harmonikájával. A mester hihetetlenül gyors ujjátékát csodáló közönség nem fukarkodott a tapssal, különösen Kozma József magyar zeneszerző Hulló levelek című szép dalának felcsendülését követően.

 

Színpadra lépett a fiatal tanítvány, Agatics Krunoszláv is, aki Orosz Zoltánnal együtt igazi balkáni hangulatot teremtett Veszprémben

A rövid "bemelegítő" után következtek az igazi balkáni ritmusok, a koncert címéhez - Balkán Project - híven. Ezen belül hangulatos görög, török és bolgár táncdalok hangzottak el. Itt már színpadra lépett a fiatal tanítvány, a másodharmonikás, Agatics Krunoszláv is. Gitáron Balogh Zoltán, basszusgitáron pedig Lattmann Béla működött közre.

Orosz Zoltán nem csak hallásra, de vizuálisan is rendkívül virtuóz harmonikajátéka mellett Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres előadóművész kapta a legnagyobb tapsot és ovációt, nem érdemtelenül. A veszprémi közönséget már korábbi koncertjén is megnyerő Horváth Kornél most ugyancsak szinte transzban, nagy átéléssel játszott. A legkülönbözőbb hangzású és legváltozatosabb ütőhangszereken dobolt, köztük még azt a fa ülő alkamatosságot is megszólaltatta, amin a színpadon ült.

A nyár egyik legszínvonalasabb szabadtéri koncertjének fénypontja az Orosz-Horváth duó szóló és az egymással "felelgetős" játékrésze volt. A két óriás csukott szemmel, láthatatlan zenei fonallal összekötve lépett be egymás előadásába, finoman hangolódva a másik ritmusaira és rezdüléseire. Mindezt megnyerő zenei alázattal és tisztelettel. Mert így is lehet. Nem kell egy órát késni és cirkuszolni ahhoz, hogy valakit szeressen és elismerjen a hallgatóság. Csak játszani kell, így, profi módon. Mert vannak koncertek, és van A KONCERT. Mint amilyen ez is volt. A minőségi hozzávalókon túl: lenyűgöző zene, csodálatos helyszín, kellemes idő, és jó szervezés. Ennyi...

Forrás: Napló-online.hu

 

Kulturális oldalak, folyóiratok: