Felülvizsgálják az idősügyi koncepciót
2021. november 02. kedd, 02:44 Közéleti hírek

Ismét ülésezett a városházán az Idősügyi tanács, ahol a legfontosabb feladatok közt a város koncepciójának felülvizsgálata szerepelt, amely kifejezetten az idős emberek ügyeivel, lehetőségeivel és támogatásával foglalkozik.

Az Idősügyi tanács hagyományosan kétszer ülésezik egy évben, egyszer az év elején a költségvetés elfogadásakor, valamint ősszel.

Csütörtök délután a városházán találkoztak a tanács vezetői, a nyugdíjas klubok delegáltjai, valamint a városi intézmények vezetői, az idősellátásban résztvevő szervek, illetve önkormányzati képviselők és az idősüggyel foglalkozó önkormányzati dolgozók.

A tanácskozást Hegedűs Barbara alpolgármester, az Idősügyi tanács elnöke, valamint Török Lajos, a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének elnöke vezették, amelyen a felmerülő ötletek és javaslatok mellett az egyik legfontosabb pont a város idősügyi koncepciójának felülvizsgálata volt.


Hegedűs Barbara alpolgármester és Csík Richárd önkormányzati képviselő

A megjelentek egyetértettek abban, hogy a most érvényben lévő koncepciót, amit még 2012-ben fogadtak el, így közel 10 év után már esedékes, hogy felülvizsgálják, a mostani állapothoz és kibővült lehetőségekhez igazítsák.

Hegedűs Barbara két fontos irányelvet fogalmazott meg, amely alapján elindulnak az új ötletek beépítésével a koncepcióba. Eszerint dolgozzák ki, hogy hogyan lehetne még hatékonyabban támogatni az aktív, a városi közéletben és kulturális eseményeken folyamatosan részt vevő nyugdíjasokat, valamint másik pillérként azokat az időseket sem hagyják ki, akik már kevésbé tudják ellátni magukat és különböző segítségre szorulnak a mindennapokban.

Az alpolgármestertől megtudtuk, a tervek szerint 2022-ben fogják elfogadni az új koncepciót, ami 5 évre, azaz 2027-ig tartalmaz majd programpontokat.


Forrás: Vehír.hu