Letették a Veszprémi Iparos Park alapkövét
2021. április 09. péntek, 01:13 Közéleti hírek

A mintaprojektnek is beillő közel 9 milliárd forintos beruházással a szakképzésben tanuló fiatal generációk XXI. századi ipari körülmények között tanulhatnak helyi vállalkozók közreműködésével.

- Csütörtökön letették a Szakipark - Veszprémi Iparos Park oktató- és képző csarnok alapkövét a Házgyári út 1. szám alatt.

- A központban a gépi- és CNC forgácsoló, CNC programozó, valamint szerszám- és készülékgyártó szakmát választó diákokat 21. századi körülmények között fogják képezni.

- Az iparos technológiához szükséges gépeket a projektgazda, a VKSZ Zrt. az Ipar 4.0 technológia elvárásainak megfelelően szerzi be.

- A képzés a helyi vállalkozók együttműködésével valósul meg.

- A központ létrehozását és az eszközpark beszerzését a kormányzati Modern Városok Program 8,8 milliárd forintos támogatása finanszírozza.

A csütörtök délelőtti alapkőletételen Barabás Borbála projektmenedzser elmondta, az 1500 négyzetméteres oktatócsarnok 2022 júniusára készül el.

A tervek szerint a program induló évében (2022/2023-as tanév) a részt vevő tanulók a Veszprémi SZC Jendrassik-Venesz Technikum diákjai közül kerülnek ki. 

Az első évben 22 diák, később 50 fiatal vesz majd részt a képzésben, amely három, illetve 5 plusz 2 éves formában zajlik majd. A szakképzést kiegészíti majd a felnőttképzés valamint a kutatás-fejlesztés is.

A Szakipark Ágazati Képző Központban folyó gyakorlati képzést és oktatást az annak üzemeltetésére alapítandó Szakipark Oktató és Gyártó Nonprofit Kft. látja majd el („VKSZ” Zrt., GNSZ Tervező Kft., Flexmont Kft., T-NC Technika Kft., Vesz-Mont 2000 Szereléstechnikai és Gépipari Kft.).

A projektben együttműködő partnerként a Veszprémi Pannon Egyetem is részt vesz.


A képzőközpont a Házgyári út 1. szám alatt épül fel.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő kiemelte, büszke arra, hogy az országban egyedülálló mintaprojekt jön létre helyi vállalkozások bevonásával Veszprémben.

Felelevenítette, a Szakipark koncepciója a helyi vállalkozások igényére 2015-ben született meg. Ekkor tűzték ki célul, hogy Veszprém évszázados iparos hagyományainak újraélesztésével, a XXI. századi elvárásokra válaszolva, a valós piaci igényekhez igazodó munkaerő képzés számára kívánnak egy ágazati képző központot működtetni, amely élő hidat képez a vállalkozások és a tanulók között.

– Az akkor kitalált projekthez menet közben bekapcsolódott a Szakképzési Centrum és Orbán Viktor veszprémi látogatása során ígéretet tettünk rá, hogy ezt a projektet végig visszük és a legtökéletesebb formában valósítjuk meg. A Modern Városok Programnak köszönhetően ma ennek az álomnak a kapujában állunk és egy karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy valóban az országban egyedülálló Szakipark jöjjön létre. A jó szakember nagy kincs, ez vitathatatlan, és bízom benne, hogy a projekt következtében még kiválóbb szakemberek képzése valósul meg, amely nem csak Veszprém, hanem az egész térség sikere is – fogalmazott.

 

Ovádi Péter parlamenti képviselő. Háttérben: Barabás Borbála projektmenedzser
és Porga Gyula polgármester.

Porga Gyula polgármester hangsúlyozta, az elmúlt években megtapasztalhattuk, hogy milyen az, amikor egy jól működő városi gazdaságot nyom a munkaerő és a szakemberek hiánya.

– Ezt a programot azért szeretnénk megvalósítani, hogy a képzést és a gyakorlati munkavégzést minél közelebb hozzuk egymáshoz. A Szakiparkban a szakképzés egy új, rendhagyó formája indul el, és bízunk benne, hogy az új képzési módszertan tovább segíti majd Veszprém dinamikus gazdasági fejlődését. 

A polgármester úgy látja, a szakember képzés korábban nehezen követte a 21. század kihívásait. Erre a problémára jelent megoldást az iparospark, amely használható tudást nyújt majd a tanulóknak.


Forrás: Vehír.hu
Kép: Kovács Bálint