Mindenki előtt nyitott az EKF-iroda ajtaja
2020. október 06. kedd, 08:33 Európa Kulturális Fővárosa 2023

Beszélgetés-sorozatot indított az EKF csapata, ahol a projekt felelős vezetőit lehet faggatni a részletekről, adott esetben konkrét javaslatokkal előállni. Az első ilyen találkozót hétfőn tartották, az esemény után pedig az operatív igazgatót kérdeztük a tapasztalatokról.

Több fórumon is elhangzott a közelmúltban, hogy a veszprémi és környékbeli lakosok szeretnék jobban megismerni azt, hogy hol tart most az Európa Kulturális Főváros projekt, milyen tervek, programkoncepciók hevernek a tárgyalóasztalon, adott esetben hol tudnának bekapcsolódni ezek megvalósításába.

Többek közt ezt az igényt meghallva, az EKF csapata beszélgetés-sorozatot indított, ahol hetente a projekten dolgozó csapatból két felelős vezetővel lehet leülni és mindenfajta kötöttség nélkül feltenni a kérdéseket, megfogalmazni további javaslatokat, vagy csupán beszélgetni az EKF-ről.

Az első ilyen alkalomra hétfő délután került sor az EKF Kossuth utcai közösségi terében, ahol Mike Friderika, programfejlesztési igazgató és Muraközy Péter, operatív igazgató várta az előzetesen regisztráló embereket, hogy mindenkivel személyesen meghallgassanak, megvitassák a javaslatokat, ötleteket.

 
Mike Friderika és Muraközy Péter a konzultáción

A közel egy tucat érdeklődő negyedórás turnusokban váltotta egymást, ez a megoldás lehetőséget biztosított, hogy mindenki bemutathassa terveit, feltegye a kérdéseket, továbbá a járványügyi előírásoknak is megfelelt.

A kora estébe nyúló eszmecsere után telefonon értük el Muraközy Pétert, aki elmondta, hogy magánemberek mellett civil szervezetek képviselői is megfordultak ma az EKF közösségi terében, volt aki saját maga által kidolgozott programjavaslattal érkezett, de olyan is előfordult, aki pusztán tájékozódni, ismerkedni szeretett volna a programmal.

Az elmondható, hogy mindenki pozitívan állt a kulturális főváros projekthez, 2023-hoz közeledve, pedig szinte hónapról hónapra egyre nagyobb figyelem hárul majd az EKF logójával fémjelzett programokra.

 
Közel egy tucat érdeklődőt fogadtak ma az EKF közösségi terében

A sorozat egy hét múlva folytatódik hasonló módon, előzetes regisztráció után várja majd két újabb vezető az érdeklődőket.

A szabad időpontokról ezen a linken elérhető naptárból lehet tájékozódni, az EKF hivatalos Facebook-oldalán pedig a projekttel kapcsolatos hírekről, többek közt a legközelebbi két beszélgetőpartner személyéről is lehet tájékozódni.


Forrás: Vehír.hu
(Kép: Domján Attila)

 

 


Kulturális oldalak, folyóiratok: