Emlékparkká vált a helyreállított izraelita sírkert
2023. május 18. csütörtök, 19:57 Közéleti hírek

A remény, az egység és a megújulás jelképe

Újraavatták Veszprémben a helyreállított Szél utcai zsidó temetőt csütörtökön.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter köszöntőjében hangsúlyozta, a veszprémi zsidó közösség olyan nagyságokat adott a magyar és az európai kultúrának, mint Hoffer Ármin, Schweitzer József vagy Auer Lipót, akik megalapozták a város világhírét, és tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a kései utódok sikeresek lehettek az Európa Kulturális Fővárosa-pályázaton.

– A temető helyreállítása jelzés a jelenből az elődöknek, hogy nem felejtjük őket, számítunk rájuk és az általuk képviselt értékekre, hagyományokra

– fogalmazott. Emlékeztetett, a városvezetésnek több kezdeményezése is volt az utóbbi tíz évben – a Hoffer Ármin sétány elnevezése, az egykori zsidó iskola kapujának helyreállítása –, amelyek a veszprémi zsidóság történetét ismertetik meg a kortársakkal.

Yacov Hadas-Handelsman izraeli nagykövet beszédében kiemelte, az emlékpark létrehozásával nemcsak az eltemetettek előtt tisztelegnek, hanem emlékeznek azokra a történetekre, amelyek évszázadokon át formálták a térséget.

Emlékeztetett, Veszprémből 880 zsidó lakost deportáltak haláltáborba a második világháború alatt, ahonnan kevesen tértek vissza a városba.

Az emlékpark megnyitása a remény, az egység és a megújulás jelképe: tanúbizonysága a társadalmi fejlődésnek, ahol ünnepelni lehet a sokféleséget. Összeköti a generációkat az elődökkel, valamint oktatási lehetőséget ad arra, hogy a helyiek jobban megismerjék a zsidó történelmet és hagyományt. 

Porga Gyula polgármester (Fidesz–KDNP) arról beszélt, az EKF-program sikeréhez mindazon munka hozzájárult, amelyet a város története során az elődök elvégeztek. Hozzátette, ebben a munkában a helyi zsidóság is fontos szerepet játszott a 19. század közepétől, például az irodalomtörténész Bánóczi József, a bankár Manovill Alfréd vagy a hegedűművész Auer Lipót. Szimbolikusnak véli, hogy az elhagyott és részlegesen elhordott temetőt az EKF-évben formálták emlékhellyé.

– A zsidósággal szemben elkövetett bűnöket nem tudjuk semmissé tenni, de azért mindent elkövetünk, hogy a zsidó identitású veszprémiek büszkék lehessenek elődeikre, biztonságban érezzék magukat, és tudják, hogy a város számít rájuk, ők pedig számíthatnak ránk

– zárta beszédét a polgármester. 

Can Togay, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. művészeti és kreatív főtanácsadója a temető története kapcsán elmondta, az 1880-as évekig temetkeztek az izraelita hitközség tagjai a helyszínen. Mára alig maradt leszármazottja a temetőben nyugvóknak, ezért a városnak kell átvennie az emlékezés feladatát. Megjegyezte:

– Együtt élünk a halottainkkal, csak az becsülheti az életet, aki a holtakat is becsüli.

Verő Tamás főrabbi megnyitójában kiemelte, az emlékpark létrehozásával a temetőben nyugvó emberek előtt tisztelegnek a ma élők.

A rendezvényen közreműködött és imát mondott Nógrádi Gergely főkántor. 

A Szél utcai zsidó temető feltárási munkálatait a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatta a Veszprémi Zsidó Hitközség együttműködésével.

A beruházás során helyreállították a megmaradt sírköveket, a temető több oldalán új kerítés épült, valamint renoválták a megmaradt kőfalrészt.

Képgaléria itt >>

Forrás: Napló
Kép: Pesthy Márton