A tettekre váltott gondolatok ünnepe Március 15.
2023. március 15. szerda, 00:00 Közéleti hírek

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra 175. évfordulóján emlékeztek meg ünnepi műsorral a Kossut Lajos Általános Iskola előtt kedden.

Az iskola 7. osztályos tanulóinak versszavalása után Brányi Mária alpolgármester nyitotta meg beszédével a magyarság számára egyik legfontosabb történelmi esemény megemlékezését.

A városi megemlékezések délután Kádártán folytatódtak, szintén az alpolgármester, valamint helyi kisgyermekek részvételével.

A március 15-ei ifjak példaként járnak előttünk

A Kossuth iskolánál az alpolgármester szavait elsősorban a jelenlévő diákok és fiatalság számára címezte. Beszédében kiemelte, hogy a forradalmi években több ezer gyerekhős és serdülőkorú harcolt a honvédseregben.

Olyan gyerkőchonvédek, akik sokszor szülői engedély dacára, az iskolapadot elhagyva harcoltak a seregben, Kossuth Lajos zászlója alatt. Köztük veszprémi fiatalok is, a jelenlévők 175 évvel ezelőtti kortársai.  Név szerint is megemlítette közülük Farkas Lajos tűzmestert, Perlaky József serdülőkori hadnagyot, illetve Szemerei János hadnagyot, akik akkor – zsenge koruk ellenére bizonyosságot tettek bátorságról, hazaszeretetről és becsületről.


A példaként felhozott katonák szerencsére nem estek el a csatatéren, sok évtizedig szolgálták még családjukat, a várost, és ezzel együtt nemzetüket is.

Szemerei János a komáromi várőrségnél segédtisztként szolgált a harcok alatt, majd az őrséggel együtt tette le a fegyvert, 1861-ben megyei főszolgabírónak választották, 186871 megyei alispánnak, majd később téti országgyűlési képviselő volt.

Brányi Mária arra kérte a hallgatóságot  tanárokat és diákokat egyaránt –, hogy bár csak megemlékezni gyűltek össze, ne felejtsék el ezeket a hősöket, kutassák a történelmüket, és gondozzák az alsóvárosi temetőben a mai napig fellelhető sírjaikat.

A mai fiataloknak szerencsére nincs szüksége, hogy ilyen áldozatot vállalva, önkéntes honvédelemre készüljenek, de a rájuk háruló feladat azonban most sem kevésbé fontos vagy kisebb.


A feladat pedig nem más: ,,Erősödjetek, okosodjatok, testben, lélekben és szellemben gazdagodjatok. Ha jól tanultok, ha az előttetek járó példát követitek, és tisztességgel, becsülettel végzitek a mai aktuális feladataitokat, megértéssel, és őszinte kíváncsisággal fordultok egymás és a világ felé, a feladat dandárját már szinte észrevétlenül teljesítettétek. Kívánom jó szívvel, hogy a kortársaitok és a felnőtt társadalom megértő támogatásával végezhessétek a rátok rótt kötelezettségeiteket. Remélem, hogy a közvetlen előttünk álló nemzeti ünnep pedig titeket is szép és tartalmas elgondoltatásra fog ösztönözni.”

A megemlékezés virágait az alpolgármester és az iskola képviseletében Czaun Mariann igazgató, Horváth Istvánné igazgatóhelyettes, Zsámár Gyöngyi igazgatóhelyettes és Szikra Ágnes DÖK elnök helyezeték el az iskola előtt álló Kossuth Lajos mellszobor előtt.

A tettekre váltott gondolatok ünnepe

Kádártán a református közösségi házban tartották meg a városrészi ünnepséget, amelyen részt vettek a Ficánka tagóvoda Pillangó csoportos kisgyermekei is, akik több 48-as dallal készültek az ünnepségre.


Az eseményen Brányi Mária beszédében kitért Március 15. szimbólumára, ami a magyaroknak a hittel, önbizalommal teli fiatalos lendületet jelentette.

Megemlítette, voltak korok, amikor csupán a szellem belső szárnyalása jelentette a szabadságot, ilyen volt a 20. század közepe, de a 48-as szabadságharc előtti korszak is. "A tettekre váltott gondolatok ünnepe Március 15."  emelte ki Brányi Mária, aki hozzátette, hogy éppen emiatt a pozitív üzenete miatt az egyik legkedvesebb ünnepünk ez.


A műsor és a beszéd után a templom előtti udvaron álló emlékműnél koszorút helyezett el az alpolgármesterrel közösen Katanics Sándor önkormányzati képviselő, valamint Wessetzky Szabolcs református lelkész és Tósakiné Kovács Aranka, a Közösség Kádártáért Egyesület elnöke.

A nap további részében Gyulafirátóton fáklyás felvonulást tartottak az ünnepi programokhoz kapcsolódóan.


Forrás: Vehír.hu
Kép:Domján Attila