Sokoldalú újságírónak ítélték oda az idei városi sajtódíjat
2023. március 14. kedd, 00:00 Közéleti hírek

Hiteles információk

Hajas Bálint, a vehir.hu és az Ecoport magazin főszerkesztője vehette át a Szabad Sajtó Díjat hétfőn.

Az elismerést ünnepélyes körülmények között adta át Porga Gyula polgármester a megújult Ruttner-házban, ahol a díjátadó volt az első rendezvény a felújítás óta.

A városi Szabad Sajtó Díjat az információszolgáltatás területén végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként vehette át Hajas Bálint.

A városvezető pohárköszöntőjében kiemelte, a városi sajtóban az idősebbek és a fiatalok egyaránt jelen vannak. Hozzátette, a mai technológiák mellett szinte mindenki újságírónak képzelheti magát, ugyanakkor az olvasók hiteles információkat a helyi médiából szerezhetnek. 

 

Az elismerést Porga Gyula adta át Hajas Bálintnak

Mátyus Tamás, a Magyar Távirati Iroda (MTI) munkatársa, a városi hetilap korábbi felelős szerkesztője beszédében méltatta a díjazottat.

– Hajas Bálint sokoldalú újságíró, aki vezetőként is emberséges, összetartja a szerkesztőséget és részese a mindennapi munkának. Otthon van a kül- és belpolitikában, a kultúrában és a sport egyes területein is. Olyan ember, akivel nagyon jó együtt dolgozni – fogalmazott Mátyus Tamás.

Az MTI munkatársa arról is beszélt, a városban folyó fejlesztések – rövidesen befejeződik az egykori gyermekkórház felújítása, elkészült a Ruttner-ház, és megújult a déli elkerülő – azt mutatják, Veszprém jó irányba halad. 

A méltatásban elhangzott, Hajas Bálint a Padányi Katolikus Iskolában érettségizett, majd a Pannon Egyetem társadalmi tudományok szakán szerzett diplomát 2011-ben. 2014-től a veszprémi polgármesteri hivatal sajtószóvivői feladatait látta el, és részt vett a Heti Válasz újságírói műhelyképzésén is. 2017-től a Méz Rádió ügyvezetője, emellett 2019 óta a vehir.hu és az Ecoport magazin főszerkesztője. Résztvevője és szervezője több városi kulturális projektnek.


Forrás: Napló
Kép: Pesthy Márton