Ülésezett az Ifjúsági Kerekasztal |
2023. február 01. szerda, 10:49 Közéleti hírek |
Kedden tartotta ez évi első ülését Veszprém város Ifjúsági Kerekasztala, amely a fiatalokkal, a fiatalokkal foglalkozó civil szervezetekkel és egyesületekkel már évek óta azon dolgozik, hogy Veszprém minél inkább fiatalabb baráttá váljon. Kovács Örs korábban a VEDIÖK elnökeként, jelenleg pedig Veszprém ifjúsági tanácsadójaként eddig is azon dolgozott, hogy a fiatalok minél inkább szót kapjanak az őket érintő döntésekben, a továbbiakban pedig az Ifjúsági Kerekasztal alelnökeként is ezen munkálkodhat. Tavaly óta ezt a Hangadó projekt is segíti: a program keretében egy Erasmus+ pályázatnak köszönhetően, a fiatalok bevonásával újul meg a város ifjúsági koncepciója. Hegedűs Barbara alpolgármester, az Ifjúsági Kerekasztal elnöke elmondta, a tavalyi évben már számos workshop, beszélgetés zajlott le a Hangadó csapatával, amelynek eredményeiről most a projektben résztvevő 12 mentor szerepet betöltő fiatallal együtt számoltak be az ülésen. A fiatalok több rendezvényre is ellátogattak az elmúlt időszakban, ahol kortársaik véleményét is kikérték; ezeket ugyancsak figyelembe veszik majd az ifjúsági koncepció megújításakor, mely a tervek szerint várhatóan az év végére készül el és a közgyűlés előtt mutatják majd be. Az ülésen részt vettek a VEDIÖK tagjai, valamint a különböző sportegyesületek képviselői is, emellett egyénileg is érkeztek fiatalok, hogy megvitassák az idei évre tervezett Fiatalok napjának programját. A rendezvényt a korábbi évekhez hasonlóan várhatóan szeptemberben rendeznék meg, azonban némileg kibővítenék azt, a szervezésbe pedig szeretnék még inkább bevonni a fiatalokat, hogy valóban olyan programok valósuljanak meg, amelyek róluk szólnak és amelyekre szívesen jönnek. A kerekasztal tagjai emellett alelnöknek választották Kovács Örsöt, a Veszprémi Diák és Ifjúsági Önkormányzat (VEDIÖK) korábbi elnökét, az Ipari Technikum tanulóját, aki a város ifjúsági tanácsadójaként már eddig is aktívan tartotta a kapcsolatot a fiatalokkal és szervezeteikkel. Alelnökként úgy látja, a legfőbb feladata a jövőben az lesz, hogy sikeresen vonzzák be az ifjúságot a kerekasztalba, és elérje, a fiatalok valóban merjenek megszólalni, részt venni az őket érintő kérdésekben, rendezvények szervezésében, s azokban elsősorban az ő véleményük érvényesüljön, ne csupán az idősebb döntéshozók, szervezetek vezetői hozzanak döntéseket felettük. Forrás: Vehír.hu
Kép: Domján Attila
|