Czaun János

Választókerület: 1.

 
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Telefon: 20/472-3483
Jelölő szervezet: Fidesz - Magyar Polgári Szövetség / Kereszténydemokrata Néppárt
 
 
 

 

(Önéletrajz)

Veszprémben születtem, 1972. július 1-én. Általános- és középiskolát is itt végeztem: a Dózsa György Általános Iskolában, majd az Ipari Szakközépiskolában érettségiztem, itt technikusi bizonyítványt is szereztem. A Pécsi Hittudományi Főiskolán diplomáztam, középiskolai tanár a végzettségem. Nős vagyok, 3 gyermek édesapja.

A közigazgatásban eddig végzett munkáim:

– Veszprém Megyei Jogú Város gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere (2006–2010)

– Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnöke (2006)
– Veszprém Kistérség Többcélú Társulás alelnöke (20062008)
– Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Tagja (Veszprém Megyei Jogú Város delegáltjaként és a polgármester állandó megbízottjaként, 20062010)
– EKOP-ÁROP Monitoring Bizottság tagja (A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács delegáltjaként, 20082010)
– Veszprém Megyei Jogú Város Tulajdonosi Bizottságának elnöke (2010)
– Veszprém Megyei Jogú Város Pénzügyi Bizottságának alelnöke (20102014)
– Veszprém Megyei Jogú Város 1. sz. vk. képviselője (2006)
– Gyulafirátót Városrészi Önkormányzat vezetője (2006)
– Kádárta Városrészi Önkormányzat vezetője (2010).

Elvégzett feladataim, főbb tevékenységeim (a teljesség igénye nélkül):

– A Veszprém Aréna építési beruházásának felügyelete, a tulajdonos igényeinek és érdekeinek érvényesítése

– Kapcsolattartás a városi tulajdonú cégek vezetőivel, tulajdonosi jogok érvényesítése
– Veszprém Megyei Jogú Város érdekeinek érvényesítése a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsban
– Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás beruházásában Magyarország legkorszerűbb hulladékgazdálkodási rendszerének felépítése
– Veszprém Megye hulladékgazdálkodásának átszervezése, szelektív hulladékgyűjtés kiépítése, kapcsolattartás a 158 társulási tag önkormányzattal
– Gyulafirátót és Kádárta érdekeinek érvényesítése Veszprém Város Közgyűlésében.