Az esélyegyenlőség erősítését szolgáló együttműködés segítése a Veszprémi járásban

 

 

ÁROP-1.A-3-2014-2014-0054

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 22 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Államreform Operatív Program keretében meghirdetett, a járási szintű esélyegyenlőségi együttműködések elősegítésére induló pályázati felhíváson.


Az ÁROP-1.A-3-2014-2014-0054 számú, Az esélyegyenlőség erősítését szolgáló együttműködés segítése a Veszprémi járásban című pályázat arra irányul, hogy járási szinten segítsen megtervezni, összefogni és koordinálni az esélyegyenlőségi akciókat. Ennek eredményeként év végétől esélyteremetési programtervek segítik a járás, illetve a járási települések felkészülését a Széchenyi 2020 program esélyegyenlőségi pályázataira. Az esélyteremtési programtervek kiemelt célcsoportjai a nők, illetve a megváltozott munkaképességűek.

Veszprém Megyei Jogú Város a pályázat megvalósításában számít az érintett járási civil szervezetek és foglalkoztatók közreműködésére, tapasztalataik, ötleteik, javaslataik beépítésével annak érdekében, hogy a nők, illetve a járás megváltozott munkaképességű lakosai is egyenlő esélyekkel indulhassanak a munkaerőpiacon, illetve az élet számos más területén.

A projekt keretében számos rendezvényen szakértőktől, civil szervezetek munkatársaitól kérhetnek majd tanácsot az érdeklődők.

A projekt elsősorban partnerségen alapuló együttműködés, tapasztalatcsere, közös tervezés módszereivel és eszközeivel segíti a járási szintű esélyegyenlőségi beavatkozások kidolgozását és majdani megvalósítását.
 
A projekt eseményei időrendben:
 
2015. szeptember 14. Projektnyitó rendezvény és sajtótájékoztató (Városháza, Komjáthy-terem)
2015. szeptember 15. Nyitó ülés (Városháza, Komjáthy-terem)
2015. szeptember 29. Települési és járási esélyegyenlőségi helyzetkép felállítása; problémák és okaik azonosítása, fejlesztési irányok meghatározása (Városháza, Komjáthy-terem)
2015. október 14.  Szakértői prezentációk, civil szervezetek jó gyakorlatainak a bemutatása a női esélyegyenlőség témájában – Civil Fórum (Városháza, Komjáthy-terem)
2015. október 28.  Szakértői prezentációk, civil szervezetek jó gyakorlatainak a bemutatása a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének témájában – Civil Fórum (Városháza, Komjáthy-terem)
2015. november 10.   Az esélyegyenlőség, társadalmi felzárkózás területén várható pályázati források áttekintése, járási és települési szintű projektötletek gyűjtése, kidolgozása (VárosházaKomjáthy-terem)
2015. november 14-15. Rendezvény a Veszprém Arénában a Bakony Expo-n: esélyegyenlőségi tématerületeken érintett civil szervezetek bemutatkozása, tanácsadás
2015. november 17. „Látássérültek a munka világában” című rendezvény az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban
2015. november 24.  Esélyteremtési programtervek áttekintése, elfogadása, a projekt eredményeinek áttekintése (VárosházaKomjáthy-terem)
2015. november 24. Projektzáró rendezvény és sajtótájékoztató 
2015. november 26. „A nők esélyegyenlősége és jogtudatossága Veszprém megyek munkaerőpiacán” című rendezvény a Herendi Művelődési Házban
2015. november 27. Fogyatékkal élők és nők esélyegyenlőségének témakörében tartott rendezvény Tótvázsonyban
-          Esélyteremtő együttműködés a Veszprémi járásban rendezvény, Városháza

Projekt időtartama: 4 hónap

Megvalósítási időszaka: 2015.08.01.–2015.11.30.

Összköltségvetés: 22.000.000 Ft

A projekt 100%-os támogatási intenzitással az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Letölthető dokumentumok:

icon Veszprémi Járás esélyteremtő programterve - Fogyatékos személyek (681.9 kB)

icon Veszprémi Járás esélyteremtő programterve - Nők helyzete (924.87 kB)

 
 
 
 

Európai Uniós projektek

     Civil ötletbörze – 2004/2007