Alpolgármesterek (2010-2014)

altBrányi Mária

alpolgármester


E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Telefon: 20-3901383

Jelölő szervezet: Fidesz - Magyar Polgári Szövetség / Kereszténydemokrata Néppárt

(Önéletrajz)

1960-ban Balatonlellén születtem. Gyermekkoromat Budapesten töltöttem.

Az I. László Gimnázium matematika tagozatán érettségiztem, majd a Kertészeti Egyetem Táj- és Kertépítészeti szakán szereztem diplomát 1984-ben: táj és kertépítész mérnök vagyok. A diplomázás óta élek Veszprémben. Férjem a megyei kórházban sebész, érsebész főorvos. Kislányunk a Magyar–Angol Tannyelvű Gimnázium tanulója Balatonalmádiban.

Első munkahelyem a Veszprémi Tervező Vállalat volt, ahol 1993-ig dolgoztam tervezőként, illetve vezető tervezőként. 1988–1990 között a BME Városépítés-városgazdaság szakmérnöki képzésén vettem részt.

1993-ban saját céget (BUXUS Tervező és Szolgáltató KKT.) alapítottunk. Alapszakmámat tekintve az embereket körülvevő környezet tervezése a szakterületem. Nemcsak Veszprémben valósultak, valósulnak meg munkáim, hanem a Dunántúl és Budapest területére kiterjesztve is gyakorlom a szakmámat. A Virágos Veszprém környezetszépítési verseny szakmai előzsűrijének évek óta tagja vagyok.

Szakmai munkám során kollégáimmal több pályázaton is eredményesen szerepeltünk. Legfontosabb sikernek tartom, 2001-ben a negyedik Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton (FIABCI) a Szidónia Kastélyszálló pályázatával elért 3. helyezést. E pályázattal a nemzetközi versenyre is továbbjutottunk.

Az utóbbi években egyre nagyobb érdeklődéssel fordulok a társadalmi változások felé, melyeknek helyi szinten is aktív részese szeretnék lenni. Eddigi közösségi szerepvállalásaim:

- a Buhim-völgyi Baráti Kör alapító-elnöke,
- a Veszprém Megyei Építészek Kamarájának felügyelő bizottsági elnöke vagyok,
- a Védegylet Veszprémért Egyesület elnöke vagyok,
- a Védegylet Veszprémért Egyesület által létrehozott VÁROS–TÉR Kulturális Alapítványban pedig kuratóriumi elnökévé választottak.

Civil szerepvállalásaimmal törekedtem mindig a város és a veszprémiek érdekében tevékenykedni. A 2010-es Önkormányzati Választáson a FIDESZ-KDNP színeiben indultam a 6-os választókerületben, ahol a választók bizalmából elnyertem a képviselői mandátumot, emellett a polgármester és a közgyűlés bizalmából városstratégiai alpolgármesterként dolgozom.

Érdeklődési köröm szerteágazó. A vizuális élmény megélése fontos része az életemnek, ezért is vonzódom a művészetekhez. A képző- és iparművészet, mozgásművészet, színház- és filmművészet nélkül elképzelhetetlen az életem. Diákéveimben magam is nyolc éven át néptáncoltam. Szeretek utazni, világot látni, kirándulni. Szabadidőmben szívesen olvasok.

 


 

altNémedi Lajos

alpolgármester


E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Telefon: 20-415-1197

Jelölő szervezet: FIDESZ-KDNP, Fidesz - Magyar Polgári Szövetség/ Kereszténydemokrata Néppárt

 
(Önéletrajz)

1955-ben születtem Pápán. Közigazgatási szakértő vagyok, harminc éve dolgozom e területen.

Alap és középiskoláimat szülővárosomban végeztem, közigazgatási diplomáimat Budapesten szereztem. Jelenleg a Zirc Kistérség Többcélú Társulás munkaszervezetének vezetője vagyok.

Tagja vagyok a Fidesz Magyar Polgári Szövetségnek. A 2006. évi önkormányzati választás eredményeként tagja lettem Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata képviselőtestületének is.

Feleségem középiskolai tanár Veszprémben. Gyermekeink felnőttek, egyik már dolgozik, a másik egyetemi hallgató. Veszprémben élünk, otthonunk a város.