Hidasi Ferenc

altVálasztókerület: 9.

Telefon: 88/424-778
30/9752369
Jelölő szervezet: SZDSZ-MSZP

Önkormányzati képviselő

 

(Önéletrajz)

1943. április 16-án születtem Kecelen.

Ifjú korom sportolással telt, majd a szegedi Tanárképző Főiskolán biológia-földrajz-testnevelés szakon szereztem diplomát. Tanári pályámat egy kis dunántúli faluban, Úrkúton kezdtem, amit kihívásnak tekintettem.

Tanárként és edzőként dolgoztam – rövidebb ideig – Dunaújvárosban és Ajkán, majd 1977-ben Veszprémbe kerültem a Bakony Vegyész TC-hez.

1979 óta a Báthory István Általános Iskolában tanítok feleségemmel együtt. 1980-ban Zita, 1982-ben Alíz, 1983-ban Szilvia nevű lányom született. A két idősebb egyetemi hallgató, a legkisebb kozmetikus tanuló.

A politika, a közélet a rendszerváltáskor kezdett érdekelni. Veszprém városban önkormányzati képviselővé választottak 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben a 9. számú választókerületben. A Sport Bizottságban, majd az Oktatási és Ifjúsági Bizottságban is dolgoztam. Az előző ciklusban a diák és szabadidősport tanácsnokaként is tevékenykedtem.

Liberális beállítottságom miatt kezdettől fogva a Szabaddemokraták frakciójának vagyok a tagja.