| Alpolgármesterek: Brányi Mária és Némedi Lajos |
|
alpolgármester Lakcím: Veszprém, Úrkút u. 6. (Önéletrajz) 1960-ban Balatonlellén születtem. Gyermekkoromat Budapesten töltöttem. Az I. László Gimnázium matematika tagozatán érettségiztem, majd a Kertészeti Egyetem Táj- és Kertépítészeti szakán szereztem diplomát 1984-ben: táj és kertépítész mérnök vagyok. A diplomázás óta élek Veszprémben. Férjem a megyei kórházban sebész, érsebész főorvos. Kislányunk a Magyar–Angol Tannyelvű Gimnázium tanulója Balatonalmádiban.
Első munkahelyem a Veszprémi Tervező Vállalat volt, ahol 1993-ig dolgoztam tervezőként, illetve vezető tervezőként. 1988–1990 között a BME Városépítés-városgazdaság szakmérnöki képzésén vettem részt. 1993-ban saját céget (BUXUS Tervező és Szolgáltató KKT.) alapítottunk. Alapszakmámat tekintve az embereket körülvevő környezet tervezése a szakterületem. Nemcsak Veszprémben valósultak, valósulnak meg munkáim, hanem a Dunántúl és Budapest területére kiterjesztve is gyakorlom a szakmámat. A Virágos Veszprém környezetszépítési verseny szakmai előzsűrijének évek óta tagja vagyok. Szakmai munkám során kollégáimmal több pályázaton is eredményesen szerepeltünk. Legfontosabb sikernek tartom, 2001-ben a negyedik Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton (FIABCI) a Szidónia Kastélyszálló pályázatával elért 3. helyezést. E pályázattal a nemzetközi versenyre is továbbjutottunk. Az utóbbi években egyre nagyobb érdeklődéssel fordulok a társadalmi változások felé, melyeknek helyi szinten is aktív részese szeretnék lenni. Eddigi közösségi szerepvállalásaim: - a Buhim-völgyi Baráti Kör alapító-elnöke,
- a Veszprém Megyei Építészek Kamarájának felügyelő bizottsági elnöke vagyok,
- a Védegylet Veszprémért Egyesület elnöke vagyok,
- a Védegylet Veszprémért Egyesület által létrehozott VÁROS–TÉR Kulturális Alapítványban pedig kuratóriumi elnökévé választottak.
Civil szerepvállalásaimmal törekedtem mindig a város és a veszprémiek érdekében tevékenykedni. A 2010-es Önkormányzati Választáson a FIDESZ-KDNP színeiben indultam a 6-os választókerületben, ahol a választók bizalmából elnyertem a képviselői mandátumot, emellett a polgármester és a közgyűlés bizalmából városstratégiai alpolgármesterként dolgozom. Érdeklődési köröm szerteágazó. A vizuális élmény megélése fontos része az életemnek, ezért is vonzódom a művészetekhez. A képző- és iparművészet, mozgásművészet, színház- és filmművészet nélkül elképzelhetetlen az életem. Diákéveimben magam is nyolc éven át néptáncoltam. Szeretek utazni, világot látni, kirándulni. Szabadidőmben szívesen olvasok.
alpolgármester Lakcím: Veszprém, Nap utca 2. (Önéletrajz)
1955-ben születtem Pápán. Közigazgatási szakértő vagyok, harminc éve dolgozom e területen. Alap és középiskoláimat szülővárosomban végeztem, közigazgatási diplomáimat Budapesten szereztem. Jelenleg a Zirc Kistérség Többcélú Társulás munkaszervezetének vezetője vagyok. Tagja vagyok a Fidesz Magyar Polgári Szövetségnek. A 2006. évi önkormányzati választás eredményeként tagja lettem Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata képviselőtestületének is. Feleségem középiskolai tanár Veszprémben. Gyermekeink felnőttek, egyik már dolgozik, a másik egyetemi hallgató. Veszprémben élünk, otthonunk a város. |