Jokesz Antal (Yokes)

Fotográfus, képzőművész                                              E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 
1952-ben született Devecserben. Gyermekkorát Kolontáron és Ajkán töltötte, 1966 óta Veszprémhez kötődik. Eredetileg műszaki pályára készül, de a 70-es években intenzíven kezd foglalkozni a fényképezéssel.
1976 óta szerepelnek munkái egyéni és csoportos kiállításokon.
1978-ban meghívást kap a fotóművész szövetség Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójába (Budapest), amelynek támogatásával sajátos, egyéni felfogásban fényképez.
1978-tól erősen kötődik a filmművészethez is. A 80-as években egy mozikat üzemeltető megyei vállalat reklám és videó osztályának vezetőjeként számos filmművészeti és reklám kiadvány, illetve periodika szerkesztője és tervezője.
1979-ben a „Prix Air France – Ville de Paris” ösztöndíj keretében fényképezi Párizst, ahol a Párizsi Városháza (Hotel de Ville) díját is átveheti.
1979-től alapítója és animátora a Veszprémből induló „Dokumentum” elnevezésű kiállítás- és kiadványsorozatnak, amely az utóbbi évtizedek progresszív törekvéseinek szemléjévé vált a fotóalapú képalkotás területén.
1983-ban lett tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Művészeti Alapnak.
1999-ben „A preparált idő nyomában” címmel jelenik meg fotó- és esszékötete.
2002-ben munkásságát szakmai jellegű állami díjjal (Balogh Rudolf-díj) ismerik el.
2004-től aktív szerepet vállal Veszprém város marketingkommunikációjának és arculatának kialakításában.
2014-től tagja a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus köztestületének.

A magyar fotóművészet iskolateremtő alkotói közé sorolják. „A fotográfia mint médium problémája izgatta, a képi pillanat és az idő viszonya; szó szerint csípőből készült felvételeinél a rögzítés véletlenjei, alkotó hibái; a fény megjelenítésének kérdése; a negatív egymás utáni kockáinak sajátos kapcsolata; látszólag esetleges fotográfiákból épített képi filozófiát.” (Műértő, 1999/12.)

Az utóbbi évtizedekben főleg a megújuló vizuális technológiák nyelvi és mediális sajátosságaival foglalkozik, számos publikáció, tematikus kiállítás, szimpózium, művészeti kiadvány létrejötte fűződik a nevéhez.

Az egykor elhíresült fekete-fehér fotóinak kézi festéssel színezett, majd digitálisan is rekonstruált verzióit bemutatták Budapesten (Műcsarnok, Vintage Galéria, Mai Manó Ház), illetve különböző reprezentatív kiállításokon Klaipedaa, Kaunas, Vilnius, Moszkva, Parnu, Lisszabon, Berlin, Halle, Bécs, Aix-en Provence galériáiban, múzeumaiban.


Csoportos és egyéni kiállítások (válogatás)

Fontosabb díjak

  • 2011 Veszprém város Gizella-díja
  • 2010 Nemzeti Kulturális Alap művészeti ösztöndíja
  • 2004 Nemzeti Kulturális Alap művészeti ösztöndíja
  • 2002 Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Balogh Rudolf-díj
  • 1979 Párizsi Városháza "Prix Air France – Ville de Paris" díja

Művei gyűjteményekben

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
  • Pajta Galéria fotógyűjteménye, Salföld
  • Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét (Fekete-fehér konceptuális munkáinak eredeti kópiái / FFS szinopszisok)
  • Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém (Az első Dokumentum kiállításon Veszprémben 1979-ben bemutatott 18 db fekete-fehér képe az NKA támogatásával került a múzeumba.)
  • Körmendi–Csák Fotógyűjtemény, Budapest (25 db fekete-fehér vintage-kópia)
  • Alföldi Róbert fotográfiai gyűjteménye, Budapest (Fekete-fehér és színezett vintage kópiák)
  • Kézi színezésű és digitális képei különböző magán- és közgyűjteményekben (Karvalits Ferenc, Szabó Károly, ICA stb.), illetve a budapesti Vintage Galériában találhatók.

Publikációi, kurátori munkák (válogatás)

Irodalom – albumok, interjúk, képek és hivatkozások (válogatás)