Interjúk, sajtónyilatkozatok
Környezetvédelmi elitben Veszprém
2012. május 08. kedd, 00:00 Interjúk, sajtónyilatkozatok

„A Klímasztár díjjal Veszprém bekerült egy európai elit társaságba és ez vonzóbbá teszi a várost turisztikai és vendéglátási szempontból is” – nyilatkozta a Világazdaságnak Porga Gyula. Veszprém az első három magyar város között van, amelyik klímastratégiát készített. 

 
Csillogjon régi fényében a színház!
2012. március 21. szerda, 00:00 Interjúk, sajtónyilatkozatok

– A fenntartó nem azonos az intézmény vezetőjével. A célokban kell egyetértenünk, az ehhez vezető utat és feltételrendszert pedig biztosítanunk. Régen rossz, ha a polgármester akar a főrendező lenni – véli Porga Gyula polgármester, aki szerint csak a minőséggel lehet bármit is elérni. 

 
Évindító – Interjú Porga Gyula polgármesterrel
2012. január 19. csütörtök, 03:26 Interjúk, sajtónyilatkozatok

Évindító interjú készült három folytatásban Porga Gyulával, Veszprém polgármesterével, amelyben a város életét leginkább meghatározó kérdések és a 2012-es esztendőben életbe lépő törvényi változások várható hatásai kerültek terítékre.

Az interjú mindhárom része itt olvasható >>
 
Porga Gyula az idei év feladatairól
2012. január 05. csütörtök, 00:00 Interjúk, sajtónyilatkozatok

– Egy megyei jogú városnak térségi erőt is kell sugároznia. Számos több évre szóló stratégiát fogadott el az önkormányzat. Vagyongazdálkodásunkban készítettünk egy leltárt, ami a tudatosabb ingatlangazdálkodást segíti – mondta el interjújában Porga Gyula polgármester.

 
Egy polgármester soha nem lehet elégedett
2011. október 27. csütörtök, 06:47 Interjúk, sajtónyilatkozatok

– Fontos a bevételek növelése, valamint fel kell készülni a gazdasági fellendülésre. Azt mondtuk, hogy 2011 az alapok lerakásának időszaka, úgy érzem, ez megtörtént. A konkrét költségvetés végrehajtásában jól állunk, de egy polgármester soha nem lehet elégedett – véli Porga Gyula az elmúlt egy év munkáját értékelve.

 
Egy év után jó úton
2011. október 14. péntek, 05:25 Interjúk, sajtónyilatkozatok

Pontosan egy esztendeje, tavaly október 14-én tettek esküt az önkormányzati képviselők, és ezzel megkezdte négyéves ciklusát az új testület. Az elmúlt egy évben elvégzett munkáról és az önkormányzat előtt álló feladatokról nyilatkozik Porga Gyula polgármester.

 
Bíróságon a reptér ügye
2011. március 18. péntek, 07:47 Interjúk, sajtónyilatkozatok

Szentkirályszabadja és Veszprém a magyar államtól azzal a feltétellel kapta meg a katonai repülőtér területét, hogy polgári hasznosítású repülőteret létesít rajta. Az önkormányzat és a BudaWest Zrt. között kialakult vitás ügy részleteiről és jelenlegi állásáról Porga Gyula polgármester nyilatkozott a vehir.hu-nak.

 
A ciklus legnehezebb büdzséje - polgármesteri interjú
2011. február 11. péntek, 00:21 Interjúk, sajtónyilatkozatok

– Tisztán látszik, hogy a 2010–2014-es ciklus legnehezebb költségvetése a 2011-es, mert a kötelező elemeket végig kell vinnünk, ám a változásokhoz szükséges átalakításokat még nem tudtuk végrehajtani – mondta Porga Gyula polgármester a város a 2011-es költségvetési tervével kapcsolatban.

 
Az alapozás éve
2011. január 05. szerda, 00:00 Interjúk, sajtónyilatkozatok

– 2011 az alapozás éve lesz. Olyan folyamatokat kell elindítanunk 2011-ben, amelyek középtávon (10–15 év) határozzák meg Veszprém jövőjét. A politikusok hajlamosak négy éves ciklusokban gondolkodni, ám a város fejlesztése nem múlhat politikai ciklusokon, hanem permanens folyamatnak kell lennie.

 
Csak együtt tudunk erősek lenni
2010. december 14. kedd, 00:00 Interjúk, sajtónyilatkozatok

Vannak szolgáltatások és kulturális rendezvények, melyeket a környező falvakban, községekben élők csak Veszprémben tudnak igénybe venni. A veszprémi kistérségbe tizenkilenc település tartozik, Herendtől Nagyvázsonyig, Hajmáskértől Papkesziig. Az együttműködés előnyeiről Porga Gyulával, Veszprém polgármesterével beszélgettünk.

 
Óvatos lépések
2010. november 12. péntek, 00:00 Interjúk, sajtónyilatkozatok

Bár a városokat nem lehet igazán összehasonlítani, idén is elkészült a megyei jogú városok rangsora. Porga Gyula, Veszprém polgármestere elégedett az eredménnyel. A városrangsor készítői nem törekedtek arra, hogy kikiáltsák hazánk legjobb városának valamelyik települést.

 
Új struktúra
2010. október 15. péntek, 00:00 Interjúk, sajtónyilatkozatok

– Korábban kilenc bizottsággal működött az önkormányzat – mostantól már csak héttel, és a bizottságok tagjainak létszáma is csökken.

A hagyományos bizottságokhoz (pénzügyi, ügyrendi) nem nyúltunk, és e két testület vezetését ellenzéki képviselőkre bíztuk.
 
Porga Gyula új korszakot ígér a veszprémieknek
2010. október 13. szerda, 00:00 Interjúk, sajtónyilatkozatok

Az Indexveszprém.hu-nak adott interjúban Porga Gyula, Veszprém nemrégiben megválasztott polgármestere elmondta, szakít az elmúlt húsz év hagyományaival, és teljesen új szemléletben vezeti majd a várost.

 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 2