Gazdag programokkal várják az őslakos turistákat is
2018. április 03. kedd, 22:15 Programajánló

Ötödik alkalommal rendezik meg április 14-én a Tavaszi Tekergő nevű turisztikai évadnyitó rendezvényt Veszprémben.

A program az elmúlt öt évben önálló kulturális eseménnyé vált, amikor a városunkba látogató vendégek mellett a helyiek is lehetőséget kapnak arra, hogy turistaszemmel csodálkozzanak rá Veszprém értékeire – fogalmazott Porga Gyula polgármester a rendezvény keddi sajtótájékoztatóján.


A kínálat valóban sokszínű. A gasztronómia szerelmeseit helyi termelők vására várja majd a Veszprém Megyei Agrárkamara szervezésében.

Sövényházi Balázs, a kamara elnöke hangsúlyozta, hogy céljuk a rövid ellátási lánc, vagyis hogy a termelőtől a fogyasztóig minél kevesebb idő és földrajzi távolság után jusson el a termék.

A kamara kezdeményezésére a kertszépítéshez is segítséget kaphatunk: vállalkozók felajánlásainak köszönhetően 650 csomag virágmagot osztanak majd ki a rendezvényen, amelyekkel kertjeinket, balkonunkat díszíthetjük.

Szintén megszokott eleme a tavaszi turisztikai évadnyitónak a pincérfutóverseny, amit ezúttal a Jendrassik-Venesz iskola szervez meg. A versenyző pincéreknek egy talpas pohár vízzel kell lefutniuk a távot úgy, hogy minél több folyadék maradjon a poharukban: a kihívás próbára teszi a vendéglátó tanulók képességeit.

A rendezvények egyik fő helyszíne az Óváros tér lesz, itt találjuk meg a kézműves vásárt és a kulturális programokat, de ismét megnyitják Veszprém titkos helyeit – például a Benedek-hegy gyomrában található óvóhelyet –, a várbeli kiállítóhelyek pedig ingyenesen vagy jelentős kedvezményekkel látogathatók.

Az Óváros tér és a Séd-völgy között ingyenes kisvonat közlekedik majd.

 
Forrás: Vehír.hu
(Kép: Domján Attila)
 

Programok letölthető formában > Tavaszi Tekergő - 2018