|
Múzeumok éjszakája tárlatvezetéssel, fényfestéssel, árveréssel és sok szellemi ínyencséggel - kicsit később, kicsit másként, de mindenképp nagyon tartalmasan - a Művészetek Háza rendezvényén jártunk.
Éjszakázni fárasztó. Bár minden bizonnyal sokkal kellemesebben fáradtunk, mint a gyárban a sor mellette állók, de tény, hogy a Művészetek Háza idén megdolgoztatta az agyát is annak, aki a megkésett Múzeumok éjszakáját a lelkes szervezőkkel töltötte. Jó ritmusban váltogatták egymást a programok, hol az alkotás került előtérbe, hol a befogadás, azonban az is tanúbizonyságot nyert, hogy művészetet nézni, hallgatni sem lehet üres fejjel, semmit sem gondolva a világról, de művelni sem.

Az ITT-MOST Egyesület szervezésében vitába lehetett bonyolódni élhető és élhetetlen mikró-és makró terekről, utcakultúráról, ízlésről és hagyományokról Marton Gábor és Vér Péter építészekkel és Ézsiás István szobrásszal. Rémisztő és jó példákat egyaránt felsorakoztattak a világból éppúgy, mint a Dózsa városrészből, s a beszélgetés jó gondolatindítónak bizonyult további fórumoknak, ahol megvitathatjuk épített környezetünk állapotát és saját felelősségünkkel is szembenézhetünk.

Ezután a kertben szusszanva a CSE-Ki Borpince nedűit kóstolgatva mindenki egy lapra firkanthatta, hogy mit fessen Szilvásy Nándor festőművész, s így születtek kék lovak s zebrák, pávák s mindenféle állatsereglet a veszprémi éjszakával körülölve egy óriási táblán, aminek későbbi sorsa az árverezés lett. Mint ahogyan annak is, amelyiket a kertben szorgoskodó csöppségek alkottak. Szólt a jazz meg a rózsaszínpárduc összetéveszthetetlen dallama, felcsendült Bize Carmenje, s mindez rézfúvósokon, s a zenét is átitta az a játékosság, amivel a Daniel Speer Band tagjai jelmezekbe bújva, hol bikaként, hol nyomozóként masíroztak, bikaviadalt mímeltek s bolondoztak a közönséggel.

Kis séta után Vass László várta gyűjteményében az olyannyira népes társaságot, hogy alig fértek el egy-egy teremben, pedig mindenki minél közelebbről kívánta hallgatni a gyűjtő és Hegyeshalmi László közös tárlatvezetését. A rendhagyó múzeumi óra ötvözte magában a művészettörténetet, kultúrpolitikát, a trendek alakulását is, kitekintve a nagyvilágra, és tudatosítva a jelenlévőkben azt, hogy az itt látható alkotók és műalkotások, nemcsak Magyarországon egyedülállóak, hanem a világ legnagyobb galériái versenyeznek horribilis árakon azért, hogy az itt is kiállított szerzők egy-egy alkotását megszerezzék. De, hogy mi is az igazi haszna egy ilyen tárlatvezetésnek, az akkor mondatott ki, mikor úton a palota felé hallottam lelkes fiatalokat, akik azt vallották be egymásnak, hogy bár eddig is eljöttek egy-egy megnyitóra, de csak akarták érteni a képeket, és a mögöttük lévő alkotói folyamatokat, de valójában értetlenül figyelték a modern művészetet. Ezután már bátrabban jönnek újra, s barátaiknak is el tudják magyarázni, hogy mitől művészet egy monokróm (egy színnel festett) felület s mitől több az, mintha azt a sufniban a nagypapa csinálja.

Visszatérve, a különböző színekben játszó Dubniczay Palotára pillantva mindenki úgy érezhette, hogy egy mesekönyvbe csöppent. Szitakötők repkedtek az egyik fronton, szemből pedig még mindenki saját szemével láthatta miként lesz egyre cifrább a palota attól, hogy a Méhkas Dia Projekt lelkes alkotói „festették a fényt”. A roppant látványos performanszhoz a megfizethetetlen kreativitáson kívül valójában írásvetítők s a megfestettek fóliák kellettek csak.

Fenn azonban valódi, és maradandó festmények, fotók, szitanyomatok kerültek árverezésre, számos művész döntött úgy, hogy felajánl akár több munkát is az Utcazene Fesztivál büdzséjének megtámogatására. Többek közt ef Zámbó, Áfrány Gábor, Debreczeny Zoltán, Környei Ágota, Jáger István művekhez juthattak a szemfülesek nagyon olcsón, hiszen volt, hogy már 30 000Ft-tól indult egy kép, s a legdrágább is 120 000Ft-ért talált gazdát. Láthatóan nem bevett rutin, nincs hagyománya Veszprémben vagy a licitálásnak, vagy a mecénási szerep nyílt színen vállalásának, vagy egyiknek sem, de a végére egészen belejött a közönség, s a későn döntők utólag visszakértek egy Deli Anett s egy Szilágyi Lackó képet is, így 770 000 forint bevétellel zárta az estét az árverés. Aki későn látta át, hogy ez nem csak egy jó cél támogatása, hanem üzletnek sem utolsó, a most el nem kelt alkotásokra a fesztiválon még licitálhat.

Képzőművészet és irodalom szokatlan násza, az elmaszkírozott Kilián László „képmutogató” performanszának benyomása, valamint Dj elf és dj zöld játszotta dallamok kísértek hazáig mindenkit, hogy kellemes fáradtsággal szitakötős fényvarázsos álmokba szenderülhessen hajnalban.
(fotó és szöveg: Csapody Kinga)
|