|
Államalapító Szent István ünnepe Veszprémben - augusztus 20-i gondolatok és képek
Megemlékezéssel és koszorúzással vette kezdetét augusztus 20-án az ünnepi rendezvénysorozat.
"Úgy vélem, augusztus huszadika a kötelesség napja, hiszen a mi feladatunk megóvni mindazt, amit Szent István királyunk 1000 éve felépített" - mondta köszöntőjében Debreczenyi János. A megemlékezésen dr. Surján László Európai Parlamenti képviselő, a Keresztény Demokrata Néppárt alelnöke mondott ünnepi beszédet. „Szent István nézz Mennyből le, a szép magyar népedre” – kezdte gondolatait Surján László – elgondolkodunk rajta, vajon mit lát első királyunk, ha most letekint ránk. Lát-e tisztességet, munkát, becsületet? Szükségünk van egy természetfeletti erő támogatására, hogy e nemzet újra rátaláljon istenére. Másfelől szükségünk van az egybefonódásra, az egységre. De ez nem egyformaságot, hanem közös célt jelent. Képesnek kell lennünk tanulni egymástól és az idegenektől is. Be kell tudnunk tagozódni az európai egészben, de közben meg kell tartanunk önállóságunkat is." - fogalmazta meg gondolatait.

"A közgazdászok is már azt tanítják, hogy erkölcs nélkül nem működik a gazdaság sem. Az erkölcsös életet magunkon kell elkezdenünk, és szükségesek a természetfelettivel való kapcsolatok is. Jól kifejezi ezt az a trolibusz, amelynek le van szedve az áramszedője. Ez a busz nem jut sehová. Föl tehát az áramszedőkkel, barátaim! Be kell kapcsolódni abba az energiába, ami nélkül sem a nemzet, sem a magántrolibuszunk nem indul el. Ekkor tudunk olyan törvényeket alkotni, amelyek ismét összekovácsolják a jogot és az erkölcsöt. Szükség van az erős államra is, amely képes betartatni ezeket a törvényeket. Olyan embereknek kell irányítaniuk és építeniük az országot, akik érzik az életükön túl mutató felelősséget is. Hadd legyünk mi is tiszták, hősök, szentek, mondja egy régi egyházi énekünk, hazánk így fog megmenekülni. Jó munkát kívánok hozzá!" – fejezte be ünnepi beszédét dr. Surján László.
-
Megemlékezés, koszorúzás - A galéria megtekintéséhez, kérjük, kattintson a képre! (20 kép, Csapody Kinga felvételei)

Az államalapító királyi pár szobrának megkoszorúzása után az egybegyűltek átvonultak a bazilikába, ahol Nagy Károly kanonok celebrált szent misét. A kanonok szenvedélyes beszédében megidézte Szent István szellemét, és többszörösen felhívta a figyelmet a haza, az ország eladásának veszélyére, nemzeti örökségünk, történelmünk megóvásának fontosságára. A szertartás során megszentelte az új kenyeret, illetve a Magyar Szent Korona üvegből készült másolatát.
Az egyházi ünnepség végeztével fúvószenekar és a Berenhidai Huszár Péter Baranta Csapat kísérte le a várból az üvegkoronát a Laczkó Dezső Múzeum udvarára, ahol megkezdődött a délutáni ünnepségsorozat.
"Legyünk új államalapítók együtt, a régi hazában" – mondta Porga Gyula a múzeumkerti ünnepségen délután miután ismertette nemzeti ünnepünk kialakulásának folyamatát. "Államiságunk alapja az egység, amely a gondok ellenére is összefogja nemzetünket, társadalmunkat. Nem hiszek abban – amit ma sokak, sok helyen hangoztatnak – miszerint a mai magyarság megosztott és széthúzó. Ha valóban ilyen nép lennénk, hazánk már rég nem létezne, az 1000 éves múltunk is egységünk bizonyítéka" – folytatta Porga Gyula. "Lehetnek különbségek közöttünk, de ettől leszünk sokszínűek. Nem kell mindig, mindenben egyetértenünk, de megértjük egymást, egy nyelvet beszélünk. Én hiszek a közösen kimondott szó erejében. Hisz ezer éve közös nyelven, magyarul adunk hálát a létezésünkért. Szent István hagyománya a kereszténység, a nyelv, az ország és a kultúra egysége, amelyből minden kor társadalma megalapíthatta a saját Magyarországát. Mi is méltó utódaikká válhatunk, ha az összefogás és egység szellemében új államalapítókká válunk a régi hazában. Hiszek a közös cselekedet erejében is. Minket, veszprémieket a városunk is egységbe foglal. Egy eleven, szellemi egységbe, amely magyarságunk mellett megteremti veszprémiségünket is. Ebben a szellemiségben kívánok szép napot mindenkinek"– fejezte be beszédét az alpolgármester.

A Laczkó Dezső Múzeum előtti téren különböző kézműves bemutatókkal, langalló és kürtöskalács kóstolással, zenés, táncos színpadi produkciókkal várták a veszprémieket.
Köszöntőjében dr. Limbacher Gábor, a múzeum igazgatója emlékeztetett, Szent István olyan államot alapított, amely bár megfogyatkozott területtel, de még 1000 év után is létezik."Nekünk, magyaroknak éreznünk kell a magyarságunkat, az ide tartozásunkat az egész Kárpát-medencében." – Az igazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy időt kell szakítanunk az értékeink megismerésére is, nem csak a munkára és a pihenésre.
A Veszprémi Táncegyüttes senior csoportjának palotás bemutatója után Debreczenyi János polgármester mondta el ünnepi beszédét. "Hogyan is lesz valakiből jó vezető? Vegyük István király példáját, hogyan is lett ő a legnagyobb királyunk, akit még szentté is avattak. Jóságos volt? Engedékeny és testvérszerető, netán harcos? Vegyük sorra ezeket a kérdéseket: megölte saját vérét, Koppányt, és a magyarság ellen fordult, sok ezer életet kioltva. De mit kívánt a magyarság érdeke? A betagozódást az keresztény Európába! Ha István ezt nem vállalta volna fel, most mi sem dicsőíthetnénk a nevét" – emlékeztetett a polgármester. "Nagyon sok feltételnek kell megfelelnie egy vezetőnek ahhoz, hogy nagy királyunkhoz hasonlóvá váljék. A jó vezető rátermett és alkalmas s nem baj, ha nem szimpatikus, és nem azt mondja, amit hallani kívánnak tőle, hanem azt, amit tényleg mondania kell – aktualizálta gondolatait Debreczenyi János. "Én áttekintettem azt a 16 évet, amit Önöktől képviselőként kaptam itt a városban. Azt a négy évet is, amíg polgármester voltam. Nagyon megtisztelő feladat volt, de egyben irgalmatlanul nehéz is. Nehéz és rendkívül tanulságos. Megtanultam, hogy legnehezebb az emberi tényezővel bánni. Mert vannak, akik az embert hűen segítik, vannak semlegesek, vannak nemes ellenfelek és nemtelenek, és vannak kaméleon arcúak is. Úgy kell irányítani egy országot és egy települést, hogy az egységes képet tudjon mutatni. Mert nem vezető az, aki megosztó."

"István egységesítette a nemzetet, vérrel, karddal, könnyekkel és még ma is itt vagyunk. Most olyan kort élünk, amelyben ismét a nemzet egységére van szükség. Mert itt vagyunk 93 ezer négyzetkilométeren, és ennél kisebbek talán már nem is lehetünk. Lelkileg és nemzettudatban azonban nem szabad kicsinek tartanunk magunkat. Rengeteg a tennivalónk, hogy azt mondhassuk: igen, ezer év után is itt a helyünk a Kárpát-medencében."
"A hatalomnak mindig önkorlátozónak kell lennie, ha sokáig meg akar maradni. Ne higgye senki, hogy a most itt ülőknek nincs része abban a nagy feladatban, ami most a magyarságra hárul. Mindenki feladata, hogy a mi településünk továbbra is érték legyen. Építészeti kultúrájában, városi szellemiségében, nemzeti érzelmével és hitvilágával. Ne szóval és nyelvvel, hanem tettel és igazsággal" – idézte János apostolt Debreczenyi János. "Isten áldását kérem a magyar népre és Veszprém városára".
A hagyományokhoz híve a polgármester megszegte az új kenyeret, mellyel - felesége és Márfi Gyula érsek segítségével - megkínálta az ünneplőket.
A Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar Szuromi Miklós vezénylésével ünnepi hangversenyt adott, mely során Tóth Árpád, a Magyar Állami Operaház tagja a Bánk bán Hazám, hazám áriáját énekelte el.
A Napra együttes után a Besh o Drom adott koncertet az Óváros téren, és idén sem maradt el a tüzijáték sem.
(Csapody Kinga) |