Információt nyújt, és értéket közvetít már 30 éve
2017. január 14. szombat, 10:38 Közéleti hírek

Gazdaságilag kiegyensúlyozott évet zárt a Veszprém Televízió. Új műsorral bővült a paletta, sikeres pályázatok, nívós díjak és mindenekelőtt a nézettség igazolja, hogy a Veszprém TV a térség meghatározó helyi médiuma.

Szegedi László igazgató-főszerkesztővel beszélgettünk a technológia fejlődéséről, értékekről, célokról és a televízió 30 éves jubileumáról. 2016-ban 30 éves fennállását ünnepelte a Veszprém Televízió.

– Hogyan készültek a jubileumra?

– Az elmúlt 30 évben munkatársaink a város és a térség minden jelentősebb közéleti, politikai, kulturális és sport eseményéről, gyermek- és családi rendezvényeiről beszámoltak.

A 30 ÉVES ARCHÍVUMUNK TÖBB MINT 10.000 ÓRÁNYI FELVÉTELT ŐRIZ.

A jubileumra készülve megkezdtük az archívum digitalizálását és katalogizálását, amely idő- és költségigényes feladat. Ez az archívum óriási értékkel bír, az elmúlt évtizedek történései mellett őrzi a város és a térség közéleti, társadalmi életének és jelentős szereplőinek dokumentumait. A régi felvételekből válogatva útjára indítottuk a „Régi idők mozija” című műsorsorozatunkat.

A születésnapot nézőinkkel, tulajdonosunkkal, partnereinkkel ünnepeltük „Veszprém TV 30 Plusz” című rendhagyó műsorunkkal. Élő helyszíni kapcsolásokkal jelentkeztünk az Óváros térről és a Karácsonyi Vásárból.

Stúdóvendégünk volt Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, valamint a régió számos közéleti, gazdasági és kulturális szereplője. Újra velünk voltak a Veszprém TV egykori és mára már országosan is elismert munkatársai.

A játékokban és meglepetésekben is bővelkedő születésnapi szórakoztató műsorunkban sztárvendégeink is velünk ünnepeltek. Többek között Gryllus Dániel, a Vastag testvérek, de köszöntötte a televíziót Koncz Zsuzsa, Hobó és Éles József is.

– Milyen tényezők együttállására van szükség ahhoz, hogy egy televízió harminc évig sikeres lehessen, ráadásul olyan rangos elismeréseket is bezsebeljen, mint a Helyi Érték díj?

– A felmérések azt támasztották alá, hogy egy igazán jól működő helyi televízió műsorszerkezete döntően közszolgálati tartalmakból áll és helyi értékeket közvetít.

Az évek során ezt a fajta televíziós arculatot építettük fel mi is. A helyi közösségek, az épülő, fejlődő civil társadalom visszajelzései mind azt mutatták, jó úton járunk.

Tartalmilag ma sincs nagy különbség, de a felgyorsult hírfogyasztás pergőbbé, interaktívabbá tette a televíziózást.

A Helyi érték díjat a szakma ítéli oda egy-egy televíziós műsornak, programnak. Szerkesztőségünk ezt a rangos díjat többször is elnyerte már.

– Hogyan tartanak lépést a technológia gyors fejlődésével?

– Napjainkra informatívabbá, interaktívabbá vált a televíziózás.

A néző elvárja, hogy a helyi televízió is olyan magas műszaki színvonalon közvetítsen, mint a többi nagy országos műsorszolgáltató. Munkánkat tehát olyan minőségben kell végezni, hogy versenyképesek legyünk. Ez az alapja az országos médiákkal való jó együttműködésnek is.

NAGY ELSZÁNTSÁG KELL AHHOZ, HOGY BEÁLLJUNK EBBE A VERSENYBE, MERT NAGYSÁGRENDILEG JÓVAL KISEBB KÖLTSÉGVETÉSBŐL GAZDÁLKODHATUNK. A FELMÉRÉSEK MÉG IS AZT MUTATJÁK, HOGY VERSENYKÉPESEK VAGYUNK!

Sokan nézik műsorainkat és igazolnak minket azok a begyártói szerződések is, amelyeket az országos televíziók kötöttek velünk.

Rendszeresen tudósítunk a városi, megyei eseményekről az M1-nek, M2-nek, az M5-nek, a Duna Televíziónak és több kereskedelmi TV csatornának is.

Az évről évre nyomon követhető műszaki és színvonalbeli fejlődés csak úgy lehetséges, ha ehhez az anyagi fedezet is biztosított.

Tulajdonosunk Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzata együttműködő támogatása nemcsak a működést, hanem a technikai fejlesztéseket is segítette.

Éves működési költségeinket reklám- és televíziós marketingkommunikációs bevételekből egészítjük ki.

Az elmúlt években sikeresen nyertünk el pályázatos forrásokat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa által kiírt híradós és kulturális műsorkészítési pályázatokon.

A tartalmi munka mellett az elfogadott üzleti tervet is teljesíteni tudtuk, gazdaságilag kiegyensúlyozott évet zárunk. Évről évre nagy népszerűségnek örvend a Házasság Hete. 2017-ben milyen programokkal, üzenettel készülnek?

A Házasság Hete rendezvénysorozatot idén 10. alkalommal rendezik meg hazánkban. Veszprém negyedik éve csatlakozik az országos eseményhez.

Városunkban civil szervezetek összefogásával Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Veszprémi Érsekség támogatásával, valamint városi intézmények bevonásával valósulnak meg a programok évről–évre. A Veszprém Tv kiemelt együttműködő partnere és média támogatója a február harmadik hetében megrendezésre kerülő rendezvénynek. A 2017. évi Házasság Hete fő üzenete: Veled kiteljesedve.

A szervezők a korábbi évek sikeres program elemeit, idén is megtartják. A már hagyományosnak mondható gyermekrajzpályázat mellett új színfolt lesz többek között, az ugyancsak civil kezdeményezésből megvalósuló „Rendhagyó randevú” című levelezős játék házaspároknak. Az idei programokról bővebbet a Veszprém Tv weboldaláról és műsoraiból tudhatnak meg az érdeklődők.

– Milyen sikereket emelne ki a tavalyi esztendőből?

A legfontosabb talán az volt, hogy bővíteni tudtuk a műsorkínálatunkat. Újonnan indult műsorunk az „Üzleti negyed” című gazdasági magazin. Ez a program mindenképpen egyedülálló és hiánypótló a helyi televíziók palettáján, hiszen nem csak helyi történéseket, gazdasági eseményeket mutat be, hanem az országos hírek miatt alkalmas arra, hogy a többi televízió is műsorára tűzze.


A "Veszprém TV 30 Plusz" műsorban Porga Gyula polgármester is a stúdió vendége volt

Az Üzleti negyeden keresztül a nézők értesülhetnek az országban történt gazdaságfejlesztési eseményekről, fejlesztésekről, valamint kitekintést kaphatnak a munkaerőpiac, a mezőgazdaság vagy akár az oktatás területeire is.

– Melyik volt a legforgalmasabb időszak a tavalyi esztendőben, mely műsorok bilincselték a legtöbb nézőt a képernyő elé?

A tavalyi évben több mint 850 tudósítást, élő bejelentkezést készítettünk az MTV-nek városi, megyei eseményekről. Ez folyamatos rendelkezésre állást és állandó kihívást jelentett munkatársaink számára is.

A felmérések alapján a legtöbb nézőt a helyi híradó kötötte le. Fontos volt az is, hogy ezek a műsorok megjelenhettek a Duna TV, az M1 valamint többi közszolgálati csatorna műsorában is.

– Mik a célok és az elképzelések az előttünk álló esztendőre nézve?

– 2017-ben is biztosítanunk kell a televíziós műsorgyártás kiegyensúlyozott gazdasági feltételeit. Folytatnunk kell a műszaki, technológiai fejlesztéseket.

Sikeresen kell pályáznunk azért, hogy bővíteni tudjuk tematikus magazinműsoraink kínálatát.

Az újévben indítjuk útjára a Veszprémi Petőfi Színházzal közösen készített "Premier" című színházi magazinműsorunkat is.

– Sikerült kipihennie magát az ünnepek alatt?

– Az én számomra is a karácsony a legszebb ünnep. Ilyenkor lehetőség adódik arra, hogy a család összes tagja velünk együtt ünnepelhessen. Nagyon szeretek különlegességeket főzni, és ez igazi aktív kikapcsolódást jelentett a számomra.


Forrás: Vehír.hu
 

30 éves a Veszprém Tv  válogatás a születésnapi műsorból