Hatékonyabb a rendőrség
2011. február 17. csütörtök, 07:32 Közéleti hírek

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon a 2010-es év eredményeiről számoltak be szerda délelőtt.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság (VMRFK) 2010-ben is a jogállamiság elve alapján, a társadalmi partnerekkel együttműködve őrködött a félelemtől mentes életminőség megőrzésén. Kiemelt figyelmet fordított a bűn- és balesetmegelőzésre, a törvény szigorának betartására és az elkövetők mielőbbi igazságszolgáltatás elé állítására.


Törkei Sándor

Törkei Sándor r. ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrkapitánya számolt be sajtótájékoztató keretein belül február 16-án a kapitányság épületében a tavalyi év eredményeiről. Elmondta, a főkapitányság életében az elmúlt esztendő egyszerre volt a magas színvonalú szakmai helytállás, a példaértékű együttműködés, a munkatársi, bajtársi közösséget kovácsoló erő és a változás éve.

– Megéltük egy fiatal rendőr tragikus elvesztését, szolgáltuk és védtük az emberi életet és a vagyont azokon a településeken, ahol emberek, családok százainak múltját, jelenét és jövőjét temette maga alá a vörösiszap. Ezek mind a szakmai elhivatottság és tudás, az emberség és az összefogás bizonyítékai. A változás pedig az esztendő végén nagyrészt a főkapitányság és az öt kapitányság vezetői állományát érintette – fogalmazott a rendőrkapitány.

A bűnügyi tevékenységet illetően 2010-ben nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma, mely összesen 26,9 százalékos emelkedést jelent. Nőtt a vagyon elleni bűncselekmények száma, melyen belül az elmúlt esztendőben a szerzői jogi védelemhez kapcsolódó deliktumok száma volt meghatározó. A megye még biztonságosabbá tételét bizonyítja, hogy több lakás, bolt, hétvégi ház betörésre, illetve színesfémlopásra szakosodott személyt és csoportot sikerült felderíteni. A kábítószerrel való visszaélés  bűncselekményeinek visszaszorítását is sikerült elérni a múlt évben.

Törkei Sándor sajnálattal számolt be arról, hogy az időskorú emberek sérelmére elkövetett lopások és csalások is elszaporodtak, azonban a hatékony munkának köszönhetően a Pápai Rendőrkapitányság sikeresen oldott meg több, e tárgykörbe tartozó bűncselekményt. A megye nyomozás-eredményességi mutatója 2010-ben az előző évhez viszonyítva növekedett (55,57 százalékról 59,52 százalékra), így Veszprém megye a Dunántúlon az első, országos szinten a negyedik helyet szerezte meg.

Nőtt az elfogások, az előállítások, a szabálysértési feljelentések száma is megyénkben. A szabálysértési törvény módosítása 2010. augusztus 19-én lépett hatályba, ennek is köszönhetően kis mértékben csökkent a tulajdon elleni szabálysértések száma.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt feladatai közé tartozik a 2011-es évben, hogy a megyét érintő rendezvényeket biztosítsa, valamint az EU soros elnökséggel kapcsolatos rendészeti feladatokat végrehajtsa. A vörösiszap-katasztrófa területén folynak az újjáépítési munkálatok, így Devecserben és az érintett területeken a közrend, a közbiztonság fenntartása is a feladataik közé tartozik.

A sajtótájékoztatón részt vett Derzsy Péter r. ezredes, bűnügyi igazgató és Anda György r. alezredes, rendészeti igazgató.

Derzsy Péter elmondta, jelenleg 946 fő dolgozik a főkapitányságon, de a rendőrség mindig létszámhiánnyal küzd. A központi – körülbelül 4500 fős – létszámfejlesztés is ezt a problémát próbálja megoldani.

A VMRFK célkitűzése ez évben és a jövőben, hogy gyors reagálású, a közterületen állandóan jelen levő, a jogkövető állampolgárral kapcsolatban polgárbarát, közösségi, a bűnözőkkel szemben határozottan fellépő állománnyal szolgáltassa a nyugodt élethez szükséges biztonságot Veszprém megyében.

Forrás: Vehir.hu