| Városi tanévnyitó értekezlet |
| 2010. augusztus 27. péntek, 21:33 Közéleti hírek |
Nemsokára becsengetnek, s tíz és fél ezer gyermek kezdi meg az új tanévet Veszprém óvodáiban, alapfokú és középfokú oktatási intézményeiben.
Kányádi Sándor Noé bárkája felé című versével nyitották meg Veszprémben a tanévnyitó értekezletet a városi fenntartású oktatási intézmények vezetői előtt.
Szauer István, a Polgármesteri Hivatal Oktatási és sport irodájának vezetője elmondta: az idei tanévben nem kell pedagógust elbocsájtani, jelentős munkavállalói intézkedések nem lesznek. Statisztikákkal mutatott rá, hogy míg az óvodákban a gyereklétszám növekedett, addig a szakképzésben csökken a gyereklétszám.
Az ünnepségen egy-egy csokor virággal köszöntötték az újonnan és újból kinevezett intézményvezetőket is.
Szelényi Géza, a Jendrassik-Venesz középiskola volt igazgatójának laudációját Szauer István olvasta fel, majd személyes jókívánságaiban "jó pihenést, jó unokázást és jó kapást" is kívánt. Nyugdíjba vonulása alkalmából a polgármester egy, a város címerével gravírozott aranyórával ajándékozta meg.
Szelényi Géza köszönő szavaival megfogalmazta, hogy most is úgy érzi, annak idején jó hivatást választott, jó városban, jó munkahelyen, kiváló kollégákkal dolgozhatott együtt. Hitet és energiát kivánt kollégáinak ehhez a pályához.
(Csapody Kinga) |