Az a jó, ami jó mindenkinek
2017. augusztus 29. kedd, 05:49 Európa Kulturális Fővárosa 2023

Újszerű gondolkodásmód a KRAFT, a győztes-győztes elvre koncentráló stratégia. Veszprém pályázik a 2023. évi Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére, s ez külön hangsúlyt ad annak, hogy a szervezés során éljenek a KRAFT adta lehetőségekkel.

A KRAFT egy betűszó, a kreatív város és fenntartható vidék rövidítése németesen, ami egyben erőt is jelent. Dr. Miszlivetz Ferenc, a Pannon Egyetem professzorának,a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének főigazgatójától származik az alapötlet. Tavaly januárban alakult az intézet, amely másokkal ellentétben nem az EMMI, hanem a Miniszterelnökség felügyelete alatt működik állami támogatással. Magyarországon egyedi kezdeményezésnek számít, Európában is csak néhány országban lelhető fel hasonló intézmény.

 A mi kultúránkban néhány dolog hiányzik a versenyképesség szempontjából. Nem mindig tudunk jó és nagy dolgokra összefogni,ez meglátszik egyes  fejlesztéseinken. A KRAFT-koncepció a győztes-győztes elvre épül, ami egy szemléletformálás is egyben. Lényege a három fontos szektor – a kormányzati, ezen belül az önkormányzati, az akadémiai és a versenyszféra – összefogása. Ebben az együttműködésben mindenki nyertes, mert mindenki megtalálja a számítását. Jelenleg ennek a mérhetőségén dolgoznak a kutatók, ennek érdekében Veszprémben is folynak vizsgálatok – tájékoztatta lapunkat a részletekről dr. Gaál Zoltán, a KRAFT-központ koordinátora.

A Pannon Egyetem kampuszaiban – Veszprémben, Keszthelyen, Nagykanizsán - KRAFT-pontokat hoztak létre, és továbbiak alakulása is várható. Az elképzelések szerint idővel a Pannon Városok Szövetségébe tartozó valamennyi településen lesznek KRAFT-pontok. Évente ingyenes nemzetközi konferenciákat szerveznek, augusztus végén Kőszegen lesz a harmadik, melyen 8-10 ország szakértői vesznek részt.

 Jövője szempontjából lényeges lesz, hogy milyen eredményeket tud felmutatni az intézet. Minden korábbi index-szel ellentétben nem állapotot, hanem lehetőségeket vizsgálunk három területen: kreativitás és innovációs, társadalmi és kapcsolati, valamint a fenntarthatósági potenciál.  A bölcs vezetés felkarolja a társadalmilag hasznos trendeket, ezért ez kormányokon átívelő program lehet – véli a professzor.

Veszprém pályázik a 2023. évi Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére. Ez külön hangsúlyt ad annak, hogy a szervezés során éljenek a KRAFT adta lehetőségekkel. Dr. Gaál Zoltán is részt vesz a stratégiai munkacsoport munkájában.

 Óriási esély és lehetőség ez a királynék városának, hogy átgondolja és újra megfogalmazza az együttműködési körzetét, a Bakonyt és a Balatont. Ennek kapcsán számos fejlesztés kerül napirendre, és felmerülnek a kérdések, hogy hol és mit kell létesíteni, ehhez milyen infrastrukturális fejlesztéseket szükséges végrehajtani, valamint hosszú távon biztosított-e a fenntarthatósága. Új fejlesztési elképzelés lehet ez a város számára, melyet célszerű lenne egy új koncepcióval megközelíteni – hangsúlyozza a KRAFT-központ koordinátora.

Az elképzelések megvalósítása érdekében rendkívül fontos a lakosság véleménye, ezért már folyamatban van a veszprémi lakosság bemérése az Ipsos cég bevonásával nemre, korra és városrészre reprezentatív minta alapján.

 Meg kell kérdezni az embereket arról, hogyan vélekednek ezekről a tervekről. Kitapinthatók az összefogás tartópillérjei, melyet a lakosság, a gazdasági szféra és az önkormányzati képviselők alkotnak.

Csak együttműködéssel valósítható meg ebben a kérdésben is a győztes-győztes elv, hogy mindenki nyertese lehessen ennek a projektnek. Ehhez figyelembe kell venni a partnerek érdekeit is, csak így lehet mindenki győztes.

A beszélgetések és viták során bizalmi tőke keletkezik, ami jó kapcsolatok kialakításához, majd együttműködéshez vezet. Nagyon erős kényszer is mutatkozik az együttműködésre, hiszen a közelünkben olyan, gazdaságilag riválisnak tekinthető megyeszékhelyek találhatók, melyek sokat fejlődtek, s ezzel rendkívül megerősödtek.

Időszerű tehát tovább gyarapítani a veszprémi útgyűrűn a diplomásokat foglalkoztató cégek számát. Ekkor jó adófizetők költöznek majd ide és új szakmák honosodhatnak meg. Ezért tenni kell, mert magától nem fog menni, és az Európa Kulturális Fővárosa projekt jó alkalom erre.

Összehangolt, összefogásra épülő lépéseket kell tennünk az egymásra utalt partnerekkel ahhoz, hogy mindnyájan győztesek lehessünk. Be kell állítani a vitorláinkat a megfelelő széljárásba, akkor tudunk az átlagot meghaladó sebességgel haladni – jegyezte meg dr. Gaál Zoltán.

Dr. Gaál Zoltán vegyészmérnök, gazdasági mérnök 1947-ben született Szentgotthárdon. A Pannon Egyetem professor emeritusza, mérnökkari dékán volt 1991-től 1998-ig, 1998-tól 2007-ig az egyetem rektora, két cikluson át (2002-2004) a Magyar Rektori Konferencia elnöke. Jelenleg is a Herendi Porcelánmanufaktúra igazgatóságának elnöke. A Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetében a KRAFT-központ koordinátora.

Lakossági tájékoztató a kutatásról itt >>

Forrás: Veszprémi 7 Nap