|
Rövidesen megszűnhet a rendszeres közterületi lomtalanítás Veszprémben. Egy kisebb hulladékudvar kialakítását tervezi az Haszkovó úti garázstelep területén a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt., a tervek szerint néhány éven belül további öt-hat ilyen lerakó épülne a városban.
|
|
A Pannon Várszínház idén ötödik alkalommal rendezi meg a Veszprémi Tavaszi Fesztivált február 29. és március 31. között három vendégelőadással – közte táncszínházi bemutatóval –, három koncerttel és egy saját ősbemutatóval.
|
|
Hétfőn reggel az iskolák problémamentesen tudták fogadni a diákokat, sehol nincs gond a fűtéssel. A diákok eljutottak az iskolákba, a mentősök el tudták végezni feladataikat, nincs fennakadás a hajléktalanok ellátásában – veszprémi hó és hideg helyzetjelentés.
|
|
Január 1-jétől számított harminc napon belül kötelesek az önkormányzati képviselők vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozatot tenni. Az elmúlt bő egy évben kevés változás tapasztalható: a képviselők egyik része a megtakarításait, más a hiteleit halmozta.
|
|
Az önkormányzat és a helyi vállalkozások partnerségének jegyében tartottak pályázati fórumot csütörtökön a városházán. A felkért előadók a széleskörű pályázati lehetőségekre és a gazdasági realitások messzemenő figyelembe vételére hívták fel a szépszámban megjelent helyi vállalkozók figyelmét.
|
|

Gamushara címet viseli a Yamato együttes negyedik magyarországi turnéja. A Yamato a japán tradicionális taiko-dobolás egyik legerőteljesebb képviselője. Új műsoruk a japán zene energiáinak évezredes titkát tárja fel 2012. február 20-án a Veszprém Arénában.
|
|
A városrészi tanácskozásként megrendezett kedd esti gyulafirátóti fórum témája Gyulafirátót önállóvá válásának kérdése volt. A találkozót összehívó Czaun János képviselő a fórum céljaként a „hiteles, pontos és világos információk” szolgáltatását jelölte meg.
|
|
Az önkormányzatok átvennék a Nemzeti Eszközkezelőtől a bérlakásokat. Lehetővé kell tenni, hogy az iskolák fenntartói joga zökkenőmentesen kerüljön az államhoz – ezekről is egyeztettek a Megyei Jogú Városok Szövetsége kétnapos közgyűlésén Veszprémben.
|
|
Az önkormányzat közgyűlése csütörtök délelőtt többek között módosította a telekadó rendeletét és támogatta a HEMO városi kézbe kerülését. A rendelet módosításával az önkormányzat 277 094 400 Ft helyett 210 884 720 Ft bevételhez juthat a telekadóból.
|
|
Évindító interjú készült három folytatásban Porga Gyulával, Veszprém polgármesterével, amelyben a város életét leginkább meghatározó kérdések és a 2012-es esztendőben életbe lépő törvényi változások várható hatásai kerültek terítékre.
|
|
A körforgalom és a hozzá kapcsolódó aluljáró építése ütemtervszerűen halad Veszprémben. Szinte már fel sem tűnik az építkezés a belváros közepén, pár hónap alatt megbarátkoztunk a kráterrel, a számos terelőbójával és felfestéssel, nem is szólva a toronydaru látványáról.
|
|
Az építészek szakmai fórumán (www.epiteszforum.hu) megjelentek a Média Építészeti Díjra javasolt – a szakmai előzsűri által kiválasztott – legjobb épületek és tervek, köztük a veszprémi állatkert 3. díjat kapott új bejáratának tervei. Honlapunkon bepillantást nyújtunk a díjazott veszprémi pályázatba és látványtervekbe...
|
|
Az elmúlt húsz év legnagyobb településfejlesztési beruházásaként 3,6 milliárd forint értékben 2013 tavaszára teljesen megújul Veszprém központja. – Az országban egyedülálló összefogás ez, hiszen ilyen nagy létszámú konzorciumi tagokból álló projekt eddig nem valósult meg sehol – mondta Porga Gyula.
|
|
|