Czaun János
alpolgármester, a gazdasági ügyek felelőse
(Önéletrajz)
1972. július 1-én születtem Veszprémben.
Alap- és középfokú tanulmányaimat is itt végeztem: a Dózsa György Általános Iskolában, majd az Ipari Szakközépiskolában. 1990-ben érettségiztem, rá egy évre technikusi vizsgát tettem.
Sorkatonai szolgálatom letöltése után több felsőoktatási intézményben is tanultam, végül Pécsett diplomáztam a Hittudományi Főiskolán mint pedagógus, teológia szakon.
Német nyelvből a Bécsi Egyetemen szereztem nyelvvizsgát (Stufe 4), jó beszéd- és íráskészséggel rendelkezem.
Két év tanítás után egy veszprémi elektronikai cégnél helyezkedtem el, ahol a közelmúltig részlegvezetőként dolgoztam.
Családi hátterem, neveltetésem és tanulmányaim mind-mind a becsületes, tisztességes életre és ugyanilyen munkára készítettek fel. Mivel gyakorlatilag mindig emberekkel foglalkoztam – és teszem ezt most is –, jó az empátiakészségem, a problémamegoldó képességem.
2003-tól vagyok a Fidesz tagja. Gyulafirátóton én hoztam létre a helyi csoportot, majd a "Jobb Gyulafirátótért Baráti Kör" megalakításával egy széles körű jobboldali összefogást kezdeményeztem.
A 2006-os országgyűlési választásokon Veszprém 7. sz. választókerületében a vidéki településekért feleltem, ezért jól ismerem a megyeszékhely-környéki falvak problémáit is.
A 2006. évi őszi választásokon mint helyi önkormányzati képviselő indultam, és meglehetősen nagy fölénnyel nyertem; így október 13-tól a gyulafirátóti részönkormányzat vezetője lettem.
2006. október 24-én a veszprémi Közgyűlés a város gazdasági ügyekért felelős alpolgármesterévé választott.