|
| |

Nagyköveti látogatás a Városházán
(2010. 03. 05.) 2010. március 2-án Izrael állam budapesti nagykövetét, Aliza Bin-Nount látta vendégül Veszprém Megyei Jogú város nevében Debreczenyi János polgármester. A Polgármesteri Hivatalban tartott többoldalú megbeszélés után a felek sajtótájékoztatón számoltak be a tárgyalás eredményeiről, a közös törekvésekről, a lehetséges együttműködés módjairól, területeiről.

A sajtótájékoztatón Debreczenyi János polgármester hasznosnak és eredményesnek minősítette a megbeszélést, kiemelve, hogy az eddig is elő kulturális kapcsolatok további erősítésén túl élénkebb gazdasági, illetve tudományos együttműködés előtt nyílt most út. Dr. Mihalovics Árpád, a Pannon Egyetem nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese elmondta, hogy a Haifai Egyetem és a Pannon Egyetem közötti kutatás-fejlesztési kooperáció elsősorban a szennyvízgazdálkodás, a biomassza-kutatás, valamint az ásványkutatás területén valósulhat meg. Szóba kerültek továbbá a megújuló energiaforrások jobb kihasználását célzó alapkutatások, itt is lehetőség nyíl közös kutatási programok indítására.
Aliza Bin-Noun elmesélte, hogy nem először jár Veszprémben, néhány évvel ezelőtt, még magánemberként vendégeskedett városunkban, és nagyon szép élményeket szerzett. A magyarul is kiválóan beszélő nagykövet asszony hangsúlyozta hazája és a vidéki Magyarország együttműködésének fontosságát, kiemelte, hogy évi százezer turista érkezik Izraelből Magyarországra, ami gazdasági lehetőségeket rejt magában akár Veszprém számára is. Aliza Bin-Noun fonotosnak nevezte továbbá a nagykövetség és a vidéki zsidó hitközségek élő, szerves kapcsolatának fenntartását, erősítését, a személyes kapcsolatok ápolását.
Dr. Witmann Zsuzsa, a Veszprém Zsidó Hitközség elnöke üdvözölte a találkozót, támogatásáról biztosította a veszprémi-izraeli kapcsolatok további erősítését célzó törekvéseket.
|
|
|
| |

Ötletládák várják a lakók elképzeléseit
(2010. 03. 03.) Új zöldfelületek és közel tíz lakótelepi lakóépület felújítása valósulhat meg egy kiemelkedő projekt keretében.

– A szociális város-rehabilitációs projekt, folyamatos és többfunk-ciós, igen jelentős feladat – hangsúlyozta Debreczenyi János polgármester kedden, a Városházán tartott sajtótájékoztatón.
- A szeptemberi közgyűlésen tartott tárgyalás után egyeztettünk a közreműködő szervezettel, a projekt fejlesztésének szakmai kérdéseit illetően – mondta Debreczenyi, majd hangsúlyozta, ennek a pályázatnak a tartalma kiegészíti a belvárosi rehabilitáció nagyszabású tervét és kötelező jelleggel hozzá tartozik.
Dr. Temesvári Balázs, a Pro Veszprém Kft. igazgatója hangsúlyozta, bár a beruházás hasonlít a panelprogramhoz, a pályázat jóval kedvezőbb feltételeket kínál, hiszen parkok, játszóterek, közösségi terek is megújulhatnak, sőt átépítésre kerülhet a Jutas ABC előtti úgynevezett kispiac is.
- Az igények minél szélesebb körű megismerése érdekében már tartottunk egy lakossági fórumot, ahol a kitöltött adatlapok alapján 8-9 lakóközösség is megfelelt az előírásnak, a pályázati feltételeknek. A projekten belül maximum 30 százalék fordítható az épületek modernizációjára, és az 520-550 milliós projekttámogatás 15 százalékát kell a lakóközösségeknek kifizetni – mondta Temesvári. A munkálatok várhatóan 2012-ben kezdődnek meg a Jutas lakótelepen – tette hozzá.
Porga Gyula alpolgármester hangsúlyozta, az épületek felújításánál fontosabb, hogy minden eleme az életminőséget javítja.
Mivel a projekt tervezési szakaszban van, a városrészben több intézményben helyeztek ki úgynevezett ötletládákat, és várják a lakosság indítványait, elképzeléseit, kívánságait, ily módon téve egyszerűbbé a tervezést.
A legközelebbi fórum március 10-én 17 órakor lesz a Hemóban, ahol a szervezők interaktív módon próbálják bemutatni a szakmailag kijelölt akcióterületen ( Haszkovó utca 12-14-16-18 és a kis kresz-pálya környékén, a Március 15. utcában a református templom mellett, az északi tömbhöz, valamint a Haszkovó utca páratlan oldalához kapcsolódó zöld felületeken), és várják a közösségi terek, közlekedési útvonalak, játszóterek fejlesztésére, továbbá a gazdasági funkción belül a kispiac megújítására vázolt megoldási javaslatokat. (Vehír)
További inormáció a szociális város-rehabilitációról itt >>
|
|
|
| |
Közgyűlés – Elfogadták a költségvetést
(2010. 02. 26.) Tizenöt igen, egy nem szavazat, valamint négy tartózkodás mellett megszavazta 2010. évi költségvetést csütörtöki közgyűlésén a veszprémi önkormányzat.

A hónap műtárgyának bemutatásával kezdődött a közgyűlés, melynek során Varga Béla, a megyei könyvtár nyugalmazott igazgatója beszélt az általa írt Veszprém város lexikonjáról.
Közgyűlési beszámoló letölthető pdf fájlban itt >>
|
|
|
| |
 Sajtótájékoztató az Érseki palotában Érkezik az Ásító inas Pákh Imre Munkácsy-képei Veszprémben
(2010. 02. 18.) Negyven Munkácsy-alkotás, köztük az Ásító inas is látható lesz a július 10. és október 10. között látogatható veszprémi kiállításon.

Az elismert New York-i üzletember és műgyűjtő, Pákh Imre a világ legnagyobb, magánkézben lévő Munkácsy-gyűjteményét mondhatja magáénak.
 Pákh Imre, a Munkácsy-gyűjtemény tulajdonosa
A klasszikus magyar festők alkotásait gyűjti, az igazi szenvedély azonban Munkácsy maradt; a Munkácsy-képek kollekciója harmadát teszik ki. Az anyagot eddig tizennyolc városban több mint egymillióan látták, mondta a tegnapi sajtótájékoztatón. Célja bemutatni azokat a képeket, melyek Munkácsy párizsi műhelyéből kerültek ki Amerikába, megadni Munkácsynak az őt megillető rangot és elismerést.
A Csikász galéria tárlata a Veszprémi Ünnepi Játékokhoz kapcsolódik, ahogyan korábban a Dali, a Kogart vagy a Picasso-kiállítás, ismertette Mészáros Zoltán, az ünnepi játékok ügyvezető igazgatója.
A gyűjtemény a veszprémi általános- és középiskolások számára ingyen látogatható, jelentette be Debreczenyi János polgármester. Derecskei Andrea, a kiállítás kurátora hangsúlyozta: a fiatalok számára interaktív szórakozást kell, hogy nyújtson a bemutató; játszóházat, tárlatvezetéseket, múzeumpedagógiai órákat, filmvetítést, koncertet terveznek.
A békéscsabai Munkácsy múzeumból a festőművész tulajdonában lévő tárgyak érkeznek. Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója arról beszélt: Munkácsy Mihály egy ikon, a legismertebb, legkedveltebb magyar festő, aki fiatalon, ötvenhat évesen halt meg (halálának 110. évfordulója az idei - a szerk.). A rá jellemző festői minőséget, sokszínűséget jól visszaadja a Veszprémben az idén látható kollekció. Márfi Gyula érsek a hagyományos értékek tisztelője, Munkácsyt nagyra tartja, hangzott el az érseki palotában tartott sajtótájékoztatón. (Napló)
|
|
|
| |
Helyben kívánom a várost szolgálni
Október 13-án volt három éve, hogy megalakult a várost jelenleg irányító önkormányzat. Egy esztendővel a következő helyhatósági választások előtt hagyományos évértékelő interjút készített lapunk Veszprém polgármesterével, > Debreczenyi Jánossal.

Mélyponton vagyunk! A vegetáció szintjére jutott a magyar gazdaság, ennek hatása alól nem tudják kivonni magukat az önkormányzatok – nyilatkozta egy éve lapunknak. Polgármester úr, tavaly óta változott-e a helyzet, s ha igen, milyen irányba?
– Szívesen mondanám, hogy az idei esztendő jobb, mint 2008, ám sajnos ez nem igaz. Ráadásul 2009 nemcsak gazdaságilag, pénzügyileg nevezhető rosszabbnak, hanem emberi tényezőiben is. Alig kezdtük el az évet, és szörnyű tragédia történt: meggyilkolták Marian Cozmát, az MKB VKC román kézilabdázóját. Ez a lelki stressz rendkívül megviselte a várost, aminek mind a mai napig érzem a hatását. Ezzel kapcsolatban nagy várakozást tapasztalok a lakosság körében – az emberek szeretnék visszanyerni az igazságszolgáltatásba vetett bizalmukat.
Az interjú folytatása (pdf fájlban) letölthető itt >>
Lakosság és polgármester: élő a kommunikáció

(2009. 06. 10.) Melyek voltak a mögöttünk álló idő-szak legfontosabb beruházásai, mi lesz a szentki-rályszabadjai repülőtérrel, kinek a kezébe kerülhet a közgazdasági szakközépiskola volt épülete, feloldhatók-e a testületen belüli konfliktusok stb.
Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad > Debreczenyi János polgármester.
Interjú a városházi sajtószobában itt >>
|
|
|
|
Médiapartnerek
> Magyar Honvéd
Kapcsolat
Veszprém Megyei Jogú Város Polgár- mesteri Hivatala 8200 Veszprém, Óváros tér 9.
Marketing és PR: > Jakab Ibolya (06) 30-6304-579
Sajtószóvivő: > Horváth György (06) 88/549-338 (06) 30-690-4323
Információfeltöltés hibajavítás, hirdetés: > webmester
|