2010. 03. 10. szerda
Ildikó névnap
English Deutsch français
veszprem.hu >  Gazdaság, tudomány > "Kolostorok és kertek"
Webhely Navigáció



                A Veszprémvölgyi út egyik szegletében magasodik a jezsuita templom

Kolostorok és kertek – bemutató a jezsuitáknál

(2009. 06. 05.) A jezsuita templomban tartották meg a Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében projekt bemutatóját.

A rendezvényen Veress József, a szerzetesség kialakulásáról tartott elôadást. Szólt arról, az elsô, Nagy Szent Bazil nevéhez kötôdô szerzetesközösség nyomait találhatjuk meg Veszprémben is. A Veszprémvölgyben található görög kolostorromok alapító oklevele szerint már a 11–12. században mûködött itt a kolostor, a bazilitákat késôbb a bencések és a ciszterciek váltották fel, akik a 13. században a törökök elôl elmenekültek innen.


                 Veress József a szerzetesrendek kialakulásáról beszélt

A jezsuiták késôbb megtelepedtek
itt, azonban a 18. századra elhagyták ezt a helyet. Ekkor a gyôri jezsuiták elkezdték építeni 1774-ban a most is ott álló épületet, melyet azonban soha nem szenteltek fel.


         Rácz Katalin az épület felújításának történetéről is szólt

Rácz Katalin, a Hét Domb Egyesület képviseletében felidézte a jezsuita templom történetét. Mint mondta, a ’60-as években az állatkert és a vidámpark létesítésekor került a maradványokra sátortetô, és utána múzeumi raktárként használták. Az 1990-es években a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vette át a kezelését, ekkor tervet készítettek a felújítására.


                          Az épület belső terében csodálatos akusztika rejlik

A kivitelezés
1999-ben el is kezdôdött, a tetôboltozat kész lett, azonban 2002-ben abbahagyták a munkálatokat. Az általa vezetett egyesület 2006-ban kezdett el ismeretterjesztô elôadásokat tartani itt, és nyaranta megrendezik a Veszprémvölgyi hangolók elnevezésû programjukat. Az 1774-ben elkezdtett templom építését most, az elnyert támogatás segítségével 2010-ben befejezik – fogalmazott.


         Brányi Mária: a fejlesztések tartalmi megújulást is jelentenek

Józsa Tamás,
a városüzemeltetési és városfejlesztési iroda projektkoordinátora a Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében elnevezésû projekt részleteit ismertette. Elmondta, a 800 millió forintos uniós támogatással együtt 1,074 milliárd forintból valósul meg, és várhatóan 2010 augusztusában fejezôdik be a kivitelezés. A beruházás mintegy 12 hektárt érint, a Pajtakertet, a Szerelem-szigetet, a Margit-romokat, a Benedekhegyet, a volt vidámpark területét és az itt lévô sétányt.

Brányi Mária, a városfejlesztési bizottság elnöke hangsúlyozta, a tárgyi fejlesztések mellett nagy szerepe lesz a tartalmi megújulásnak is.(Veszprémi 7 Nap – kép: y) 

Videofilm a tervezett beruházásokról és helyszínekről itt >> 







„Kolostorok és kertek a Veszprémi Vár tövében”

                                                      
– ismertetőanyag a kiemelt projekthez [1]

Veszprém nagy szintkülönbségekkel tarkított felszíne, dolomittömbjei, a vár mindenhonnan feltűnő látképe, a völgyekben rejtőzködő zöldfelületek egyedülálló városképet, panorámát nyújtanak. A fejlesztésünk célja, hogy a város két központi attrakcióját, az őket összekötő völgy-rendszerben elszórtan mutatkozó kulturális és természeti örökségek megújulásával, és a kapcsolódó szolgáltatások sorozatával kössük össze, amellyel nő a városban eltöltött idő, nő a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatók kihasználtsága, munkahelyek keletkeznek, és erősödik Veszprém szerepe, jelentősége a turizmus piacán.

A szakmai koncepciónk, hogy a városba beutazó turizmushoz kapcsolódó célok elérése az alapattrakciók folyamatos fejlesztése mellett, a két legjelentősebb célterület a Vár és az Állatkert (Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark) összekapcsolása által érhető el, amelyek a Séd-patak völgyében található műemlékek és zöld környezetük rehabilitációját, és bemutathatóvá-tételét fogják keretbe.

A projekt a Királyi Városok Integrált Projekt, turisztikai fejlesztés része, amely partnerség szakmai együttműködése kiterjed Esztergom, Tata, Székesfehérvár és Veszprém kiemelt turisztikai projektjavaslatainak együttes tervezésére, párhuzamos megvaló-sítására és piacra viteli feladatainak összehangolására. A létre-hozni kívánt, speciálisan veszprémi élmény – a Királyi Városok attrakció-kínálatával együtt érvényesülve – olyan különlegesség és arculat, amelyért érdemes eljönni, amely lépésről-lépésre vonzza, vezeti a látogatót az Állatkert környékéről a Várba és fordítva.



A beavatkozási terület a különböző intenzitású zöldfelületeivel és parkjaival ma is közkedvelt kirándulóhely a családok körében, habár már sem a csónakázó tó, sem a vidámpark nem működik, és a zöldterületnek sincsenek kiépített pihenő, és játszó alkalmatosságai. A 2,5 km hosszú völgyrendszer jellegzetes látványa a Séd-patak, amely játékosan kerül felhasználásra a területen található műemlékek, kolostor-romok, és egyházi épületek újraélesztésével és a Vár alatt tervezett „öko-folyosó” gerincét képezi.



Veszprém egyik legjelentősebb történelmi öröksége a Jezsuita templom és görög kori kolostorrom a Betekints-völgyben található, a tőle csak pár méterre elhelyezkedő tavak élővé-tételével együtt képez olyan egységes látványt fog képezni, amely a völgyszakasz súlyponti elemeként a beavatkozást követően nívós kulturális és művészeti események központja is lesz. A templom kiváló akusztikájának köszönhetően hangversenyek, neutrális belső tere pedig művészeti galériáknak adhat otthont, a romkert az innovatív megoldásokkal feléledő városi dísztóval kiegészülve egy modern kulturális rekreációs teret képez. A területen sportolásra és játékra alkalmas funkciókat is telepítünk.



Az „öko-folyosó” másik súlyponti eleme a Szent Benedek hegy és környéke, ahol felújítjuk a gyönyörű városi látványt kínáló sétányt a hegy gerincén, illetve a hegyet körbefogó műemléki panoráma is feléled, megvalósul a Domokos kolostorrom az ún. Margit romok bemutathatóvá tétele, amely parkjával együtt egy gazdagon telepített virágoskerttel is kiegészül.



A hegy másik oldalán a patak folyását követve a „Szerelem sziget” és a Püspöki pihenő klasszikus barokk épülete és kertje kap új külsőt, ahol közösségi terek és a térségi kerékpáros forgalom központjában szolgáltatási és turisztikai információs központ is létesül. A fejlesztés fontos eleme, hogy a völgyrendszer teljes kerékpáros és gyalogos bejárhatósága is tervezett.

                                                                                             > Brányi Mária
                                                                        városstratégiai tanácsnok


 

 


[1]
   Készült a „Kolosto-
rok és kertek a Veszpré-
mi Vár tövében, a veszp-
rémi Séd-völgy komplex,
turisztikai fejlesztése
örökségvédelmi és zöld-
felületi rehabilitációval”
című előzetes megvaló-
síthatósági tanulmány
alapján.

Veszprém Megyei Jogú
Város Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal,
Városfejlesztési Iroda 
—  2007. szeptember




Oklevél a projektnek itt>>

  2007. novemberében
nyertes projektté nyilvání-
totta a kormány a veszp-
rémi elképzelést. A beru-
házás 1,4 milliárd forint-
ból, 80 %-os uniós támo-
gatással valósulhat meg.

  A projekt 2007. áprili-
sától a közép-dunántúli
régió "Királyi Városok"
című integrált turisztikai
fejlesztés című projekt
része.
Részletek itt >>