|
| |

Kölyökdzsungel az Állatkertben
(2010. 03. 05.) A mi állatkertünk: Közös értékünk, közös élményünk – Tematikus turisztikai fejlesztések Veszprémben elnevezésű projekt keretében megvalósult Kölyökdzsungel játszóház és terrárium ünnepélyes megnyitóját tartották szerdán a vadasparkban.

Török László igazgató köszöntötte a meghívott vendégeket, majd Pál Béla országgyűlési képviselő, a regionális fejlesztési tanács elnöke beszédében. elmondta, a fejlesztési tanácsban tevékenykedő veszprémi munkatársak közös sikere ez a játszóház. Büszkék arra, hogy a megye talán leglátogatottabb intézményének fejlesztéséhez sikerült ismét hozzájárulni egy új projekttel.
Debreczenyi János polgármester örömét fejezte ki, hogy a Kölyökdzsungellel egy csodálatos játékkomplexumot vehetnek igénybe a gyerekek. Hangsúlyozta, Török László jól képviseli az állatkertet, amit a megvalósuló fejlesztések bizonyítanak.

A Kölyökdzsungel 300 négyzetméteren biztosít felejthetetlen élményt minden idelátogatónak. Az egyedileg metervezett és elkészített játszótér nemcsak színei és formavilága miatt ragadja magával a gyerekeket, hanem különleges témájú, az állatokhoz, állatkerthez kötődő játékelemeivel is. A Botev iskola 2.b osztályosai vették elsőként birtokba az új komplexumot. (Veszprémi 7 Nap)

Visszaadni a munka becsületét
(2010. 03. 04.) Bajnai Gordon miniszterelnök Veszprémben tett látogatást a Maxon Motor Hungary-nál, majd helyi vállalkozókkal beszélgetett.

Bajnai Gordon kormányfő csütörtök reggel érkezett a megyeszékhelyre, majd a vállalkozói fórumot megelőzően Szalai Attilával, a cég ügyvezetőjével, Debreczenyi János polgármesterrel, Pál Bélával a Közép-dunántúli regionális fejlesztési tanács elnökével látogatást tett a gyárban.
- A jelenkori válság azt bizonyítja, azért kerültünk bajba, mert nem becsültük meg eléggé a munkát és a munkásokat, valamint lebecsültük a fejlődést létrehozó vállalkozásokat. Vissza kell térni az józan ész útjára – mondta Bajnai, majd hangsúlyozta, nem elég rövid távon egyensúlyt teremteni, hanem a növekedés esélyét is meg kell alapozni, mert csupán a megszorításokkal növekedés nehezen érhető el.
- Ezért döntöttünk úgy a válságkezelő program elején, a recesszió ellenére csökkentjük a munkáltatókat és vállalatokat terhelő adókat. Támogatni kell, és több lehetőséget adni a munkahelyeket teremtőknek, akik a válságból kijuttathatják az országot. Vissza kell adni a munka becsületét, nem csak ígérni kell, munkahelyeket kell teremteni – fogalmazott Bajnai. Szerinte nem tartható a jelenlegi állapot, mert romlik a gazdaság versenyképessége és azon a gazdasági pályán kell haladni, amely hosszú távon jelenthet biztonságot az ország gazdaságának, tudatos iparfejlesztése és politikára van szükség.
Pál Béla a Közép-dunántúli Operatív Program nyújtotta fejlesztéseket és lehetőségeket vázolta, Debreczenyi János polgármester pedig kiemelte, a város és térség gazdasági szereplőinek együttműködése a többi között a folyamatos napi kapcsolaton alapul. (Vehír)
A demokráciára nevelés stratégiai kérdés
(2010. 02. 26.) Navracsics Tibor szerint a pedagógusok az elsőszámú demokraták, akik példát mutatnak a fiataloknak.

A Városi Művelődési Központban tartott csütörtöki rendezvényen a pedagógusok mellett több parlamenti és önkormányzati képviselő is részt vett és előadást tartott a meghívott előadók mellett.
Némedi Lajos oktatási és ifjúsági bizottsági elnök, az esemény házigazdája köszöntötte a résztvevőket, majd elmondta két éve, egy hasonló szakmai tanácskozáson merült fel annak az igénye, hogy a pedagógusok az iskola és a demokrácia összefüggéséről beszéljenek. Majd röviden bemutatta az előadókat.
Navracsics Tibor, aki docensként oktat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, a demokrácia, a demokraták nevelésének, a politikailag művelt polgár fontosságáról beszélt
 Navracsics: a pedagógusok az első számú, követendő példák...
- Magyarországon a demokrácia fiatalsága ellenére stabilan működik. De ez az intézmény nem működhet politikailag művelt polgárok nélkül, hiszen az emberiség történelmében az egyetlen olyan polgári rendszer ez, ami a polgárokról függ. Ha a polgárok nem mennek el szavazni, akkor valami hiba van a gépezetben. Ha a polgárok nem igényesek a demokráciával szemben, a demokrácia rossz minőségű lesz. Ha nem ismerik a jogaikat, akkor a politikai elit visszaél a tudatlanságukkal, ezért a politikailag művelt polgár kulcsfontosságú eleme a demokráciának, a polgárnak ismernie kell a demokrácia működését - mondta Navracsics.
Navracsics rámutatott, hogy az embert magabiztossága teszi a politikai műveltsége, a polgári jogok és kötelezettség ismerete. A demokráciát azonban nem elég létrehozni, hiszen a működését a demokratáknak kell biztosítani.
- A konfliktust nem elkerülni kell, hanem kezelni kell s ezt meg kell tanulni. Cél, hogy békésen lehessen feloldani és együttműködés alakuljon ki. Ha az iskola a demokrácia működésének alapelemeit nem tudja megtanítani, a demokrácia lebénul, és összeomlik. A pedagógusok szerepe fontos mert ők az első számú, követendő példák – tette hozzá.
Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke A jog és joggyakorlás az iskolában címmel tartott előadást. Dr. Csákó Mihály egyetemi tanár előadásában beszélt az iskola és azon belül az oktatás jelentőségéről a felnőtté válás folyamatában. (Vehír)

Hulladékkezelés - Drágább, de környezetkímélőbb
(2010. 02. 15.) Az elkerülhetetlenül fontos, 33,89 százalékos hulladékszállítási díj emelése mellett az idei év nyarától át szeretnénk térni a havi számlázásra - jelentette be a Hemóban tartott lakossági fórumon (és az azt megelőzően tartott sajtótájékoztatón) a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató (VKSZ) Zrt. vezérigazgatója hétfő este.

Göttlinger László szólt arról is, a hulladékszállítási díj emelését a társasházakban élők több helyen úgy védik ki, hogy csökkentik az egy főre eső elszállítandó hulladék mennyiségét. Ez általában kezelhetetlen helyzeteket teremt, mert a gyűjtőedények környékét szemét árasztja el. Ezért azt kezdeményezik az önkormányzatnál, hogy korlátozzák az igénybe vehető edény űrméretet. Emiatt törvénymódosításra is szükség lenne - tette hozzá az elhangzottakhoz Debreczenyi János polgármester.
Egy kormányrendelet miatt idén szeptember 1-től nem lehet sót használni a járdák csúszásmentesítésére - közölte a vezérigazgató. Megkeresik a módját annak, hogy térítés ellenében a lakosság is hozzájusson az új szerhez.
- Az üzlethelyiségek is fizetnek a hulladék elszállításáért, de külön kukájuk nincs, ők is a lakossági konténereket használják. Így ugyanazon mennyiségű hulladék elszállításáért kétszer is fizetünk? - tette fel a kérdést a Cserhát lakótelepi lakásszövetkezet elnöke. Békefi Zsuzsanna arra is szeretett volna választ kapni, miért nem takarítják rendesen azokat a parkolókat, ahol parkolási díjat szed a város. Nehezményezte azt is, hogy az Ádám Iván utcai orvosi rendelő előtti járdát jégpáncél borítja.
Göttlinger László nem tartotta valószínűnek, hogy kétszeresen szednék be a hulladékszállítási díjat, konkrétan megvizsgálják az esetet. A parkoló autók közé nem könnyű géppel bemenni, ez ellen tiltakozni is szoktak, ezért Göttlinger László - tudva, hogy nem lesz népszerű a mondandója - felvetette, hogy talán a lakók is megfoghatnák néha a lapátot. (Napló)
Panaszt nyújt be a város
(2010. 02. 12.) Panasszal élt Debreczenyi János polgármester a belváros-rehabilitációs pályázat elutasítása ellen, erről múlt pénteken számolt be a sajtó képviselőinek.

Megnyugtatjuk a belvárosrehabilitációs programban közreműködő gazdasági társaságokat, munkájuk nem vész kárba, mindent megteszünk annak érdekében, hogy bebizonyítsuk igazunkat – szögezte le a polgármester. Mint köztudott, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség január végén utasította el a pályázati anyagot hiányosságra hivatkozva. Az ügynökségnél nem sokkal később felmentették az elutasító határozatot szignáló Matisz János ügyvezeto igazgatót, ám Debreczenyi János megerősítette, a döntés nincs összefüggésben a város pályázatával.
Figyelmeztető jellegűnek nevezte az elutasító levelet a projektfelelős Pro Veszprém Kft. igazgatója, dr. Temesvári Balázs. Elmondta, a fejlesztési ügynökség indokai nem világosak, nem határozzák meg pontosan a pályázati anyag hiányosságait. – Amíg nincsenek konkrét információink, pontosan mely dokumentumokra vonatkozik a hiány, valamint milyen mértékben sérült a boríték, nem tudunk többet tenni – emelte ki. Megemlítette, a szóban forgó hiányzó tervdokumentációt 2009-ben már egyszer benyújtották
A városfejlesztési iroda vezetoje, Schmidt István is megnyugtatóan fogalmazott. – Az uniós pályázatoknál ez szokásos eljárás, az elutasításra okot adható esetekről a fejlesztési ügynökség értesíti a pályázót, és ilyenkor mindig van jogorvoslati lehetőség, mellyel élünk is. (Veszprémi 7 Nap)

Megújul a veszprémi Kozmutza iskola
(2010. 02. 10.) Egy olyan projekt indul el, amelyre régóta várt már a megye és régóta számított arra, hogy ilyen típusú pályázat valamint önerő segítségével egy nagyobb volumenű beruházást tudnak elindítani - fogalmazott a fenntartó és egyben a nyertes pályázó, Veszprém Megyei Önkormányzat részéről Lasztovicza Jenő.

A megyei közgyűlés elnöke elmondta, az elmúlt másfél évtizedben az intézmény jelentős fejlődésen ment keresztül, a tanulók száma a kétszeresére növekedett, ennek köszönhetően az iskola épülete szűkössé vált a speciális feladatok elvégzésére is. A most elindult fejlesztéssel komoly lépést teszünk afelé, hogy az itt élő gyerekek és az itt dolgozó nevelők, pedagógusok munkakörülményei sokkal magasabb színvonalon legyenek - tette hozzá Lasztovicza Jenő.
Az intézményt fenntartó Veszprém Megyei Önkormányzat 215 millió forintos önrésszel járult hozzá a Közép-Dunántúli Operatív Program pályázatán elnyert 250 millió forint összegű vissza nem térítendő uniós támogatáshoz - hangzott el a nyitórendezvényen.
A közel fél milliárdos projekt kivitelezése nagyon sok embernek ad majd munkát; az elkészült új épületegyüttes pedig az oktatás új minőségét jelenti majd, ahol az intézmény munkatársai nagy szeretettel, odafigyeléssel gondoskodnak a 141 hátrányos helyzetű, speciális nevelési igényű fiatalokról - hangsúlyozta beszédében Debreczenyi János Veszprém polgármestere.
A Közép-Dunántúli Operatív Program „Közoktatási Infrastruktúra Fejlesztés támogatása” pályázat keretében 10 milliárd forint állt rendelkezésre a régióban. A veszprémi Kozmutza Flóra Általános Iskola szoros versenyben nyert, hiszen a kiírásra 238 pályázat érkezett, ebből 37 nyertes született a régióban, közülük is 15 Veszprém megyei volt- emlékeztetett a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. Pál Béla elmondta, 3,2 milliárd forintos uniós támogatással 1 bölcsőde, 7 óvoda és 10 általános iskola újulhat meg Veszprém megyében a sikeres pályázatoknak köszönhetően. A KDRFT elnöke hozzátette, Veszprém iskolavárosi rangjához méltó módon sikeresen szerepel ezeken a pályázatokon, hiszen emellett uniós támogatással újul meg a Dózsa iskola, a Napsugár valamint a Hóvirág bölcsőde is.
A „Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium speciális integrációs forrásközponttá fejlesztése” projekt részleteit Dörnyeiné Barabás Éva, az intézmény igazgatója ismertette, aki elmondta többek között, hogy a fejlesztés során új épületrész és aula készül, megújul a villamos hálózat, elvégzik az épület teljes körű akadálymentesítését, teraszok, rendezvényi tér, pihenő és foglalkoztató terek létesülnek. (Kálóczi)
Rozmaring díjat kapott a veszprémi étterem
(2010. 02. 08.) A veszprémi Oliva Étterem és Grillkert nyerte el a Magyar Turizmus Zrt. által indított "Rozmaring Díj"-at, a Közép Dunántúli régióban.

A Magyar Turizmus Zrt. 2006-ban hozta létre a Rozmaring Díjat. A díj odaítélésének alapfeltétele, hogy a vendéglátóhely olyan településen legyen, amely benevezett a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenybe. Az elnevezés egyrészt arra utal, hogy az elismerésnek a gasztronómiához is köze van, hiszen a rozmaring a magyar konyha egyik kedvelt fűszernövénye is. A díjat azok a vendéglátóhelyek kaphatják meg, amelyek éttermi kínálata magas színvonalú, és ezzel párhuzamosan környezetük rendezettsége, növényekkel és virágokkal való díszítése különösen igényes.
 A díjat Mészáros Zoltán (a kép jobb szélén) vette át Budapesten
A személyes indoklás külön kiemelte, hogy az Oliva építtetői „mintha ráéreztek volna a klímaváltozásból fakadó, egyre határozottabb mediterrán hatások erősödésére". Az étterem a díjat többek között a nyári szezonban működő, leanderekkel, olajfával, eperfával, selyemakáccal beültetett átrium szerű kerthelyiségének megkapó hangulatával érdemelte ki. (Index Veszprém)
Az energiatakarékosságért
(2010. 02. 07.) A fenntartható fejlődés és az energiatakarékos megoldások lehetőségeiről tartottak konferenciát szerdán az INTENSE-projekt résztvevői a városháza Kossuth-termében.

Az energiaügy mindig is aktuális téma – emelte ki köszöntőjében Debreczenyi János polgármester. Ezért is tartja fontosnak, hogy az országban Veszprém elsőként csatlakozott az INTENSE programhoz, mely Közép-Kelet-Európa tizenkét országában segíti az energiatakarékos építészeti megoldások elterjesztését. Veszprémben a lakóépületek csak elvétve vannak felszerelve energiatakarékos rendszerekkel, de egyes pénzintézetek és üzemek már ma is használnak alternatív energiaforrásokat.
– Nem a nulláról indulunk tehát, de fel kell készülnünk, hogy mikor jövőre Veszprémben fogadjuk a részt vevő országok képviseloit, eredményes előrelépésről tudjunk beszámolni – tette hozzá a polgármester. A projekt az új és a meglevő épületekre egyaránt fókuszál – hangsúlyozta Szuppinger Péter projektmenedzser. Előadása után konferencia vette kezdetét, melyben a helyi tervekről, mini projektekről is beszámoltak. (Veszprémi 7 Nap)

Szépülő belváros
(2010. 01. 21.) Brányi Mária városfejlesztési bizottsági elnök csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette a belvárosi rehabilitáció további elemeit.

Brányi Mária a nem önkormányzati fejlesztésű, számos szakmai és lakossági fórumon megvitatott belvárosi rehabilitációs terveket mutatta be. - A Kossuth utcai, a hszemeletes alatti, úgynevezett Lepény épületegyüttes homlokzati megújításával és egy panoráma lift kialakításával az épület külső megjelenése a közterületek minőségi megújításához illeszkedne, a lifttel pedig jelentősen javulhat az emeleten működő kereskedelmi egységek megközelíthetősége – részletezte az elnök, majd hangsúlyozta a panorámalift jelentőségét a mozgáskorlátozottak, az idősek és a kisgyermekes szülők számára.
A volt Séd mozi teljes megújításával a Hangvilla nevet viselő kulturális központ jön létre, amelynek a szakemberek szerint már a megjelenése is, és a várhatóan benne folyó szakmai munka is garancia arra, hogy Veszprém hírnevét erősíti. - A volt Korona szálló épületének homlokzati megújításával pedig a belváros arculatát markánsan meghatározó, műemlékek környezetében található történelmi épület nyeri vissza korábbi külsejét, hozzájárulva ezzel városunk épített értékeinek megújulásához - mondta el Brányi Mária. (Vehír)
További részletek a belvárosi rehabilitációról itt >>
Százmilliós támogatás
(2010. 01. 21.) A Pannon Egyetem 142 milliós támogatást nyert el kutatási eredményeinek szélesebb körben való megismertetésére és tehetséggondozásra.

- Fontos, hogy elősegítsük a színvonalas tudományos utánpótlás-nevelést, a tudományos önszerveződő kezdeményezéseket, szakkollégiumi munkák, innovációs versenyek szervezését, hiszen ezekkel nő az oktatás színvonala, a végzett hallgatók munkaerőpiaci megítélése, és ezáltal az Egyetem megítélése is jobbá válik - mondta el Rédey Ákos, a Pannon Egyetem rektora szerdán. - Ezek tükrében elengedhetetlen volt az a törekvés, hogy az egyetem egy átfogó, aprólékosan kidolgozott pályázati anyagot nyújtson be, amellyel a meglévő erőforrásokat megtámogatja. A konkrét projekttevékenységek között szerepel az egyetem tudományos eredményeit naprakészen bemutató internetes oldal, nyomtatott kiadványok elkészítése, rendezvények szervezése, hogy ezeken keresztül kutatás-fejlesztési és innovációs eredményeinket a gazdasági szektor felé megismertethessük. (Vehír)
Megérkezett a Benzinklub pénze
(2010. 01. 20.) Január végéig kapott haladékot a Benzinklub Kft, hogy szerződésben vállalt kötelezettségeit teljesítse. A pénz kedden megérkezett.

Megérkezett a városházára a Benzinklub Kft. partnerének 48 millió forintos átutalása, így a Lovassy Gimnázium mellé tervezett parkolóház építési jogát elnyerő vállalkozás teljesítette kötelezettségét.
Hudvágner Tamás, a dubai Strategy Investments jogi képviselője korábban azt nyilatkozta, az eredeti határidő nem volt szerencsés, mert közbejöttek a hosszúra nyúlt ünnepek. - A nemzetközi pénzügyi előírások szerint a Közel-Keleti országból Európába csak a nemzetközi bankhálózat ellenőrzési rendszerén keresztül érkezhet meg a pénz. Miután jelentős összegről van szó, az utalás többszörös vizsgálaton esett át - mondta el. A hírt kérdésünkre Scher Ágota, a városháza pénzügyi irodájának vezetője is megerősítette. (Vehír)
Elkéstek a kritikával?
(2010. 01. 15.) Lakossági fórumot tartottak a szocialisták csütörtök este a Lovassy Gimnáziumban, ahol a belváros átépítését vitatták meg a lakókkal.

A tornateremben tartott fórum dr. Temesvári Balázs, a Pro Veszprém Kft. igazgatójának előadásával kezdődött, amelyben részletesen ismertette a projekt költségeit, elemeit és ütemét. Majd Zalavári István, a mérnökkamara elnöke hangsúlyozta, hogy a város vezetésének nagy bátorságra van szüksége, hogy kitartson a belváros átalakításának tervei mellett.
Hartmann Ferenc szocialista frakcióvezető hangsúlyozta, hogy az elképzelésnek részeként a Jutasi út és a Budapest út kereszteződésébe tervezett körforgalmi csomópont mellé egy újat is építenének. Hangsúlyozta, mindezt a város saját pénzéből finanszírozná, mintegy 120 millió forintból.
Sturcz Mihály mérnök egy egészen új tervvel állt elő, kiemelte, hogy az ő elképzelésének eleme, hogy a Jutasi utat helyezzék vissza a régi nyomvonalára, valamint szüntessék meg a jelenlegi aluljárót, mire Kovács Zoltán, a városüzemeltetési csoport vezetője közölte, hogy az ötlettel hat évet késtek.
A fórumon több lakos is nehezményezte, hogy a belvárosi átalakításokról őket nem tájékoztatták, nem kérdezték meg. Schmidt István, az önkormányzat városfejlesztési és városüzemeltetési irodájának irodavezetője elmondta, hogy a belváros nem csupán az ott élőké, hanem a városé és a turistáké is, és a szakemberek igyekeztek a város arculatát minden körülmény és igény figyelembe vételével kialakítani.
A megjelentek többsége az aluljárót bírálta, kiváltképp az idősek, egyesek úgy vélekedtek, hogy nehezen használható, inkább az úttesten vagy a legközelebbi lámpás kereszteződésen mennek át a túloldalra.
Temesvári Balázs elmondta, hogy a város stratégiai céljaihoz illeszkedik a volt Séd mozi teljes megújítása. A Hangvilla nevet viselő kulturális központ megjelenése is garancia arra, hogy a benne folyó szakmai munka a közösséget szolgálva városunk hírnevét erősíti. A külseje azonban sokaknak nem tetszett, egyesek szerint nem illik bele a környezetbe.
Brányi Mária a városfejlesztési bizottság elnöke nem vett részt a fórumon, de délelőtti sajtótájékoztatóján ismertette a belváros felújítási terveit. Hangoztatta, a városlakók elvárt igénye a Kossuth utca és a csatlakozó közterületek minőségi burkolatmegújítása, a zöldfelületek rekonstrukciója, játszótér és a testvérvárosok parkjának kialakítása. Kiemelte, a város lakóinak, különösképpen a kerekesszékkel, gyerekkocsival közlekedők és az idős emberek jogos elvárása, hogy biztonságosan és kényelmesen el tudják érni a vásárcsarnokot és az autóbusz pályaudvart.
Az aluljáró újrafogalmazásával a belváros keleti irányba meghosszabbodik, a tervek szerint teraszokat létesítenek a sétálóutca hosszú szakaszán, a hotel mögötti téren új vízfelületeket és tágas tereket alakítanak ki. A belvárosi fejlesztésre a város több milliárd forint uniós támogatást nyert. A 26 ezer négyzetméternyi közterület felújítására az önkormányzat saját erejéből 2 milliárd forintot költ. (Vehír)
A belvárosi rehabilitációs pályázatról bővebben itt >>
Sokkoló ötletek
(2010. 01. 13.) Megvalósításuk végső fázisába jutott pályázatokat kérdőjeleznek meg Szép Marianna és Sturcz Mihály elképzelései. Brányi Mária, a városfejlesztési bizottság elnöke szerdán sajtótájékoztatón reagált a megyei napilapban közölt, Szép Marianna és Sturcz Mihály közlekedésmérnök elképzeléseivel foglalkozó írásra.

Brányi Mária elmondta, sokakban riadalmat keltett a vázolt elképzelés, mert a már elindított pályázatokat kérdőjelezi meg. A képviselő nem érti, a mérnökök miért pont most álltak elő ötleteikkel, amikor a fejlesztések, melyeket az önkormányzat pályázatok útján kíván létrehozni, már megvalósításuk végső fázisába jutottak. - Az átfogó közlekedésfejlesztési vizsgálat és a városrendezési terv 2003-ban készült, amit a városvezetés elfogadott. Ennek alapján rendelte meg az egyes csomóponti elemek terveit. Hosszas szakmai egyeztetési, engedélyezési és számos lakossági fórumon mentek keresztül és jutottak el a jelenlegi pályázat megnyerésének utolsó állomásához.
- A konkrét csomóponti tervezés 2007-re nyúlik vissza, ennek kialakításáról és szükségességéről hat éve döntött a város - folytatta Brányi, majd hangsúlyozta, mivel egyfordulós uniós pályázatról van szó, semmiféle jelentős műszaki változtatásra nincs lehetőség. Különben ugrott a támogatás. - Nem söpörhetünk le az asztalról egy olyan tervet, amely számos szakmai tanácskozáson verekedte át magát. Igyekeztünk a lakossági igényeket is figyelembe venni, és miután a mérnökpárossal korábban megegyeztünk az együttműködésről, kiváltképp érthetetlen számomra, hogy ílyen módon közlik álláspontjukat. A már elfogadott tervek a város mai közlekedési kultúrájához igazodnak, nem léphetünk vissza hat esztendőt az időben.
Ezután Kovács Zoltán, az önkormányzat városüzemeltetési csoportjának csoportvezetője felsorolta a mérnökpáros terveinek lehetséges buktató elemeit. Többek között például rendkívül magas költséget jelentene a jelenlegi 26 méter széles Jutasi út minden elemét áttelepíteni a volt SZMT székház mögötti 10 méterrel keskenyebb útszakaszra. (Vehír)

Felújították a Családsegítő Szolgálat épületét
(2010. 01. 12.) Ünnepélyes keretek között adták át a felújított veszprémi Családsegítő és Gyermekjóléti Központot. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a Közép-dunántúli Operatív Program pályázatán nyert el 33 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatást „A Családsegítő Központ- Gyermekjóléti Szolgálat és Gyermekjóléti Központ fejlesztése” elnevezésű projekt II. ütemének megvalósítására. A teljes beruházás összértéke 55 millió forint volt.

Az ünnepséget gyermekműsor nyitotta, majd elsőként Veszprém polgármestere mondott köszöntőt. Debreczenyi János kifejtette, mekkora öröm a városnak, hogy egy modern, megszépült épületet vehetnek igénybe a családok januártól. A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ nem titkolt célja, hogy egy olyan közösségi helyszínné váljon, ahol szívesen tölti el hasznosan a szabadidejét a város apraja-nagyja, és ahová nyugodtan fordulhatnak segítségért a rászorulók. A színes programok remélhetőleg sokakat hozzásegítenek ahhoz, hogy megnyíljanak, és a központ szakképzett munkatársaitól segítséget kérjenek, legyen szó akár életviteli, mentális, gyermeknevelése, családi vagy kapcsolati problémákról.
A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke beszédében emlékeztetett: a veszprémi Családsegítő Központ szoros versenyben nyerte el a 33 millió forint összegű vissza nem térítendő uniós támogatást, hiszen a régióból 12-en pályáztak, heten nyertek, akik közül két pályázó veszprémi volt. Pál Béla szerint nagyon fontos, hogy kiváló és korszerű körülmények között lehet foglalkozni az intézményhez forduló családokkal, szülőkkel, gyermekekkel, de élettel azok töltik meg a felújított létesítményt, akik itt dolgoznak. A családsegítés és gyermekjóléti alapellátás mellett központ munkájának a megelőzésben is nagy szerepe van valamint abban, hogy milyen életvitelt folytatnak azok a családok, akik ide fordulnak- tette hozzá a Fejlesztési Tanács elnöke.

Az ünnepség keretében szólt a résztvevőkhöz Kajdi Ákos, a VÁTI Nonprofit Kft. Közép-dunántúli Területi Iroda vezetője is, majd Horváthné Kecskés Diána intézményvezető részletesen ismertette a projektet a vendégekkel, és kiemelte, hogy az átalakításoknak köszönhetően a jövőben sokkal hatékonyabban tudják kihasználni a termeket, és kellemesebb körülmények között fogadhatják a látogatókat. (Kálóczi)
Haladékot kapott a Benzinklub
(2010. 01. 08.) Debreczenyi János levélben szólította fel a Benzinklub ügyvezetőjét, hogy tegyen eleget a parkolóház pályázatban leírt kötelességeinek.

A polgármester arról is tájékoztatást kért, mi az oka, hogy a 48 millió 125 ezer forintot határidőig nem fizették be. Amennyiben a cég a január 28-i közgyűlésig sem teljesíti vállalt kötelességét, a közgyűlés elé kerül az ügy, olvasható a levélben. (Vehír)
A levél teljes szövege letölthető (doc fájlban) itt >>
Győzelemre állnak a téllel szemben
(2010. 01. 08.) A tél további részében ugyanolyan jól kell teljesíteni mint eddig, hogy a közlekedés biztonságát a továbbiakban is lehetővé tegyük - mondta el Debreczenyi János polgármester csütörtökön a városházán tartott sajtótájékoztatón.

Az idei télre a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. kétezer tonna szóróanyaggal készült fel, ebből a karácsony előtti hóesésnél 730 tonnát kiszórtak, január 4-től csütörtök reggelig további 219 tonna került ki Veszprém útjaira - közölte Göttlinger László vezérigazgató.
Az idei tél eddig nem okozott olyan méretű problémát, hogy a polgári védelemnek is közbe kellett volna lépnie - tájékoztatta a jelenlévőket Balogh Miklós őrnagy, a Veszprémi Polgári Védelmi Kirendeltség vezetője.
Hasonló pozitívumról tudott beszámolni Miskey Tamás veszprémi tűzoltóparancsnok, a télen még nekik sem adott munkát az időjárás. A városon kívül a nem kellően felkészült, külföldi rendszámú, elakadt kamionok okoztak gondot - tette hozzá. A 130 kilométeres úthálózatot folyamatosan karbantartják, a szélsőséges időjárás miatt keletkezett kátyúkat hideg aszfalttal rendszeresen javítják - erről a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodavezetője számolt be.
Kovács Zoltán szólt arról is, az idén a sürgető határidő miatt télen is engedélyezik az uniós támogatásból épülő csatorna beruházási munkálatok folytatását. Kiemelten két helyszínen, az Egyetem és az Ady Endre utca környékén kérte a lakosság türelmét és megértését. (Napló)
Veszprémi vállalat országos bravúrja
(2009. 12. 09.) Második alkalommal osztották ki Magyarországon a Pegazus Díjat, a legdinamikusabban fejlődő hazai vállalkozások objektív elismerését.

Az eseményre Budapesten a Lánchíd Palotában megrendezett exkluzív gálán került sor. Két kategóriában díjazták a kimagasló növekedést mutató magyar vállalatokat, amelyek példája jól mutatja, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére is van lehetőség a fejlődésre.
A bírálók indoklásukban kiemelték: „a > Lapterjesztő Kft. jelenleg Magyarország postaládáinak 96%-át éri el saját lapterjesztői hálózatával. Ráadásul a vállalat 2006 és 2008 között évente, átlagosan 55%-os árbevétel növekedést ért el.”
 Mandl Ádám ügyvezető (a kép jobb szélén) vette át a díjat
A téma azért is különösen figyelmreméltó, mert a száz százalékos magyar tulajdonban lévő, veszprémi székhelyű cég országos hatókörű működést tudott kialakítani, páratlanul dinamikus fejlődést produkált (a gazdasági válság körülményei között!), amit ezúttal az Enterprise Investors, Ernst & Young, White & Case Nemzetközi Ügyvédi Iroda és a Dun & Bradstreet szakemberei minősítettek.
Törvényellenes a díjemelés?
(2009. 12. 05.) Tovább folytatódik a megyei könyvtári beiratkozási díja körüli vita. A megyei közgyűlés szocialista frakciójának vezetője, Pusztai István tartott sajtótájékoztatót, melyen elmondta, a december 17-ei megyei közgyűlésen kezdeményezik, hogy a vonatkozó rendeletet módosítsák.

Méltánytalannak és törvénysértőnek tartják ugyanis a veszprémieknek meghatározott négyszeres, vagyis nyolcezer forintos díjat. Elmondta, ha javaslatuk nem vezet eredményre, mint veszprémi polgár beiratkozik a megyei könyvtárba, majd az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul.
Az ügyben Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke is sajtótájékoztatón fejtette ki álláspontjukat. Szerinte katasztrofális a jövő évi költségvetés minden megye és település számára, így ők is keresik az utolsó filléreket, mert a kötelezően ellátandó feladatainak eleget akar tenni – ezért határoztak a beiratkozási díj növelése mellett. Hangsúlyozta, több engedmény is van a beiratkozásnál, kedvezményeket biztosítanak a diákok, nyugdíjasok és azok számára, akik Veszprémen kívülről érkeznek a könyvtárba, nagy utazási költséggel. Hozzátette, a nyolcezer forint egy koncepcióban szereplő irányszám, melyen szívesen változtatnak, ha a várossal történő egyeztetések sikeresek lesznek.
Debreczenyi János polgármestern szerkesztőségünkhöz is eljuttatta a megyei közgyűlés elnökének elküldött levelét. Ebben a díjemelést elfogadhatatlannak tartják, mely törvény- és alkotmányellenes. Egyúttal kérte, hogy a megyei közgyűlés december 17- én tárgyaljon az ügyről, a polgármesternek ugyanis aznap a városi képviselő-testület ülésén be kell számolnia a fejleményekről. (Veszprémi 7 Nap)
Debreczenyi János Lasztovicza Jenőnek írt levele itt >>
Nem változik a gyermekétkeztetés
(2009. 11. 26.) A nehéz gazdasági helyzet ellenére is megmarad az önkormányzati támogatás és a színvonal Veszprémben, közölte a polgármester.

- Veszprémben az óvodások, általános iskolások és középiskolások étkeztetésének feladatát két cég, a Bakony Gaszt Zrt. és a Cserhát Vendéglátóipari Kft. látja el. A városban körülbelül 5850 gyerek számára veszik igénybe a szolgáltatást, amely napi háromszori étkezést jelent - mondta el Debreczenyi János szerda délutáni sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzati költségevetés 8 milliárd forintos hiánya ellenére is marad a támogatás, a szociálisan rászoruló gyerekek étkeztetését továbbra is teljes egészében az önkormányzat állja.
- A veszprémi diákok alapvetően szerencsés helyzetben vannak - tette hozzá -, hiszen amellett, hogy tápláló, magyaros ételeket kapnak még a menü összeállításában is részt vehetnek. (Vehír)
Rengetegen munka nélkül
(2009. 11. 14.) Tizenhárom éve, 1996 óta nem volt ilyen magas a munkanélkü-liség mértéke, mint idén – számolt be sajtótájékoztatóján > Bernáth Ildikó.

A Fidesz országgyulési képviselője szavait adatokkal is alátámasztotta: a Központi Statisztikai Hivatal szerint a munkanélküliségi ráta tíz százalék fölé emelkedett, a régióban 71 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma, ezért kérdéssel fordult az ügyben Bajnai Gordon miniszterelnökhöz.
A kormányfő válaszában kifejtette, a szeptemberben leállított munkahelymegőrző pályázattal közel hetvenezer állást sikerült megvédeni, a legroszszabb helyzetben levő kis- és középvállalkozások pedig számos uniós forrásra pályázhatnak. Bernáth Ildikó szerint a Fidesz hatalomra kerülése esetén a gazdaság növekedésére helyezné a hangsúlyt, tíz év alatt egymillió munkahelyet hoznánk létre. (Veszprémi 7 Nap)
Legyen zöld irodánk!
(2009. 11. 12.) Fiataloktól kért ötletet irodahelyiségeinek környezettudatossá alakítására a Várfok Alapítvány, a pályázatot a közgazdasági szakközépiskola csapata nyerte.

A megyei ifjúsági információs és tanácsadó irodát működtető Várfok Alapítvány már régóta szeretné környezettudatossá, úgymond zöld irodává alakítani jelenlegi helyiségeit, de más, sürge-tőbb feladatok mindig hát- térbe szorították ezt a témát. Végül az az ötletük támadt, hogy segítséget kérnek a fia- tal korosztálytól. Pályázatot írtak ki középiskolások számára, miként zöldítenék ki az irodát. A beérkezett pályamunkákat hétfőn mutatták be a Pannon Egyetemen, ahol a Jendrassik-Venesz középiskola és szakiskola Egy Pillanat csoportja, a Séf Vendéglátó-ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola ZölDök csapata és a közgazdasági szakközépiskola Zöld Manók névre keresztelt csoportja vázolta fel elképzeléseit. A bírálóbizottság végül a Zöld Manók csapatának pályázatát ítélte a legjobbnak, de a környezetvédő projekt december közepéig tartó gyakorlati megvalósításában való részvételre mindhárom pályázó csoportot felkérték, s a kiírásban szereplő jutalomkiránduláson is mindenki részt vehet majd. (Napló)
Tudományos elismerések sora
(2009. 11. 05.) A Magyar Tudomány Napja alkalmából ünnepélyes keretek között avattak doktorokat, és a Polinszky-díjat is átadták a Pannon Egyetemen.

November harmadikától kezdődött meg a Magyar Tudomány Ünnepe, ennek keretében a Pannon Egyetemen több díjat is kiosztottak csütörtökön. A ceremóniát dr. Rédey Ákos rektor nyitotta meg, köszöntötte és bemutatta az egyetem elnökségének tagjait: a megívott dr. Solti László akadémikust, a Szent István Egyetem rektorát, az avatandó doktorokat és a megjelent vendégeket.
Dr. Solti László köszöntője és Beethoven Tavaszi Szimfóniájának meghallgatása után tiszteletbeli doktorrá avatták Palánkai Tibor professzort kimagasló tudományos munkásságáért és az egyetem hírnevének öregbítésért. A tiszteletbeli doktorrá választás az egyetem által adható legmagasabb kitüntetés.
Ezt követően egyetemi magántanári címet adományoztak dr. G. Tóth Lászlónak, az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos tanácsadójának, majd címzetes egyetemi docensi címet dr. Török Lajosnak, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet szakmai tanácsadójának. Habilitált doktori címet kapott ezután dr. Szabó Lajos egyetemi docens és dr. Székely Csaba az MTA Állatorvos-tudományi Kutatóintézet tudományos tanácsadója.
József Attila Thomas Mann üdvözlése című versét Kolti Helga adta elő, majd a huszonöt Phd. doktor avatása következett. Ezt követően került sor a kimagasló tanulmányi és tudományos tevékenységük alapján a köztársasági ösztöndíjak átadására. Idén összesen huszonhatan érdemelték ki a kitüntetést.
A Pannon Egyetem Szenátusa Méray László díjat adományozott Ötvösné Vadnay Mariannának, az Angol-Amerikai Intézet egyetemi adjunktusának. Lengyel András, Orsós Eszter és Szentgyörgyi Csanád vegyészmérnök- valamint Stáhl Barbara környezetmérnök- szakos hallgató a Veszprémi Vegyészekért Alapítvány Polinszky-ösztöndíját érdemelték ki.
Végül, de nem utolsó sorban, Veszprém Megye Jogú Város Önkormányzata Polinszky-díjban részesítette dr. Horvátth Márton okleveles vegyészmérnököt, a Vekor Kft. ügyvezetőjét, aki a korrózió vizsgálatának terén végzett jelentős tudományos munkája, a szaktudománynak a tudományos életben való erősítése illetve korróziós szakmérnökök képzése révén érdemelte ki az elismerést. (Vehír)
Csökken a távhő ára
(2009. 11. 04.) A nettó hődíjak közel 10 százalékkal csökkennek Veszprémben. Már a decemberi számlákon látható lesz a különbség.

Augusztusban még arról írtunk, nem csökken ősszel Veszprémben a távhő ára, ma mégis kedvező változásokról számolt be Debreczenyi János polgármester.
- Ezzel havonta körülbelül ezerötszáz, egy fűtési szezonban tízezer forinttal kevesebbet kell majd a fűtésért fizetni közel nyolcezer veszprémi lakásban - mondta el a polgármester szerda reggel tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette, amennyiben a kormány terveihez híven csökkenteni fogja a távhő forgalmi adóját, akkor ismét módosulni fognak az árak. – Természetesen nem fogjuk figyelmen kívül hagyni azt sem, ha az áfacsökkenés mellett megemelik a gáz hatósági árát. Így lehetséges, hogy a következő időszakban többször módosul majd a postás által bedobott számlán szereplő összeg, ám ez nem a mi közvetlen döntésünk következménye. Annyi bizonyos, hogy ezen árcsökkentés után, mi 2010 évvégéig nem kívánunk változtatni a távhő árán.
Horváth Zoltán, a VKSZ. Zrt. képviseletében elmondta, a csökkentés körülbelül bruttó nyolcvan millió forint bevételkiesést jelent a cég számára, azért engedhetik mégis meg, mert sikerült alacsonyabb beszerzési áron gázt vásárolniuk. Ennek az is az eredménye, hogy nem kell tartani az egyéb szolgáltatások áremelésétől sem. Csak a hulladék-gazdálkodás kivétel, ahol egy teljesen új rendszert vezetnek be. (Vehír)
Százharminc milliós beruházás
(2009. 10. 29.) Hamarosan elkezdődhet a Fenyves utca évtizedes problémájának megoldása: a csapadékelvezető és a szilárd útburkolat építése.

Mihalovics Péter, a városrész képviselője erről kedd este, a HEFA sportklubban tartott lakossági fórumon tájékoztatta az utcában lakókat.
Mihalovics Péter elmondta, hogy sajnos csak most tette lehetővé a költségvetés az évtizedes probléma megoldását, viszont egyedülálló, hogy az önkormányzat támogatás nélkül, 130 milliót költ a beruházásra.
- Pár napon belül átadjuk a munkaterületet a vállalkozónak, így elkezdődhet csapadélelvezető több ütemű építése és a szilárd útburkolat kialakítása. Előreláthatóan 2011 végére készül el a Fenyves utca teljes szakasza - közölte a képviselő.
Ezután Józan György, a rekonstrukciós csoport vezetője ismertette a várható munkálatok ütemét és terveit. A lakossági fórumon Debreczenyi János polgármester is részt vett. (Vehír)
Debreczenyi János levele a BudaWest-nek
(2009. 10. 28.) Debreczenyi János veszprémi polgármester az alábbi levelet küldte válaszul a BudaWest Zrt-nek arra az írásra, amelyben a befektető a veszprémi és a szentkirályszabadjai önkormányzattal kötött adásvételi szerződés módosítását indokolja. A polgármester úgy fogalmaz: az önkormányzat nem zárkózik el a szerződés módosításának megtárgyalásától. A válaszok kemények, de a megoldási lehetőség érthetetlenül baráti. Hol maradnak a jogi lépések? Íme a levél:

Tisztelt Ciráki Csaba Úr! Tisztelt Domnanovich Detre Úr!
A 2009. szeptember 29. napján kelt és önkormányzatunkhoz eljuttatott, a reptérrel kapcsolatosan kialakult és az Önök álláspontját megfogalmazó levelükben tett állításaikkal kapcsolatosan válaszul az alábbi megjegyzéseket és pontosításokat teszem:
1. Nem valós azon megállapításuk, hogy az adásvétel időpontjában a területre nem volt érvényes szabályozási terv. Veszprém esetében nem beépíthető, légi közlekedésre szánt közlekedési területként (KÖl légi (repülőtér), Szentkirályszabadja esetében beépíthető különleges terület – Repülőtér – kereskedelmi, szolgáltató és logisztikai terület (Kr) övezeti besorolású területként határozta meg a két település településszerkezeti terve és szabályozása a repülőtér érintett ingatlanjainak azokat a részeit, amelyre a repülőtér üzemi területe került. (Szentkirályszabadja Képviselőtestülete már később (2007. szeptember 01.) - a rendezési terv módosításának tudatában - döntött a változtatási tilalomról a készülő településrendezési terv elfogadásáig.)
Az egyeztetések során kollégáim többször is felhívták arra a figyelmet, hogy a fentieknek megfelelően a repülőtér környezetvédelmi, létesítési engedélyezési eljárását a rendezési terv módosításával párhuzamosan is el lehetett volna kezdeni. A tényekhez hozzátartozik az is, hogy a repülőtérre vonatkozó megfelelő szakmai adatszolgáltatást a rendezési terv készítője az Önök által megbízott szaktervezőtől munkaközi állapotban 2007. december 13-án, véglegesített állapotban 2008. február 18-án kapta kézhez, amelyet egyébként 2008. április 14-én még pontosítottak. Ezek az adatok az üzemi terület lehatárolásához és a rendezési tervben való szerepeltetéséhez elengedhetetlenül szükségesek voltak, hiszen pályázathoz benyújtott – az adásvételi szerződés mellékletét képező - fejlesztési tervük ezt nem tartalmazta részletesen és megfelelően.
A településrendezési terv módosítására alapvetően a fejlesztési tervben szereplő, egyéb ipari, szolgáltatási, kereskedelmi, kutatás-fejlesztés funkcionális igények miatt volt szükség, tehát az Önök által megvásárolt ingatlanok vonatkozásában a létesítési engedély iránti eljárást a rendezési tervi módosítás nélkül, avval párhuzamban is le lehetett volna folytatni, így az eljárás nem szenvedte volna el az Önök által levelükben említett késedelmet.
2. Az adásvételi szerződés nem tartalmazta, hogy az önkormányzatok rendelik meg a szabályozási tervet, hanem az alábbiak szerepeltek: „A vevő köteles a Repülőtér működtetésének megkezdéséhez szükséges eljárásokat a vételár megfizetésétől számított hat (6) hónapon belül megindítani, így különösen a Szabályozási terv módosítása iránti kérelmét benyújtani az illetékes hatósághoz.” (szerz. 7.5 pontja). Ezen dátum szerint Veszprém MJV Önkormányzatához 2007. január 15-i keltezéssel, 23-án érkezett be a Szabályozási Terv módosítása iránti Önök által megfogalmazott kérelem, míg az adásvételi szerződéskötés időpontja 2006. szeptember 26. Nincs ismeretünk arról, hogy vevő a kérelem benyújtásával miért várt több mint 3,5 hónapot,annak ellenére, hogy ezt már a szerződéskötés másnapján is megtehette volna. Ez a késedelem véleményünk szerint nem az eladó önkormányzatokat terheli. Megjegyezném továbbá, hogy az Önök által hivatkozott hat hónap még a rendezési tervek eljárási rendjének szakhatósági elfogadásának időintervallumára sem lett volna elegendő tekintettel az eljárás - Önök által is ismert - bonyolult körülményeire.
A fenti mindannyiunk által ismert tények alapján nem helytálló tehát azon megjegyzésük, hogy a rendezési terv elfogadásával 2 év telt el, mert az Önök kérelmének benyújtásához képest 2008. szeptember 11-ig (településrendezési terv elfogadása) ez 19 hónapot jelent, a repülőtérrel kapcsolatos szakmai adatszolgáltatás munkaközi szintű átadásához képest kilenc hónapot, a végleges szintű átadásához képest kevesebb, mint hét hónapot jelent. Az a megjegyzés pedig, hogy a rendezési terv elfogadásáig tartó időszak „eredménytelenül telt el” azért furcsa az Önök részéről, mivel az Önök képviselői rendszeresen részt vettek a tervezőkkel, önkormányzatokkal, szakhatóságokkal, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságával (Natura 2000 előírás miatt), állami főépítészekkel történt egyeztetéseken, tervtanácsi tárgyaláson és jól ismerték a tervezés és az eljárás menetének bonyolultságát.
3. Megjegyeznénk még, hogy szabályozási terv elfogadásának nem volt feltétele a repülőtér létesítési engedélyezési eljárásának megindítása. A szerződés 6.2 (iii) pontja arról rendelkezik, hogy a „a Repülőtér működtetését a Szabályozási Terv hatályba lépésétől számított huszonnégy hónapon belül kell megkezdeni”. Mind a szerződésben foglaltak, mind a vonatkozó jogszabályi előírások, mind az adás-vétel pillanatában fennálló helyzet figyelembe vételével, az Önök által a késedelem indokául felhozottak nem állják meg a helyüket. A Szabályozási Terv elfogadásának, a létesítési engedély iránti kérelem benyújtásához nem volt köze, a kettő egymástól teljesen függetlenül lefolytatható lett volna, a levelükben a késedelem okául megjelölt indokok nem állják meg a helyüket. Ezért visszás azt állítani levelükben, hogy társaságuk „a létesítési engedéllyel kapcsolatosan felmerülő időveszteségek minimalizálása érdekében minden tőle telhetőt megtett.”
4. A környezetvédelmi előzetes vizsgálati dokumentáció elutasításával alapvetően nem értünk egyet és véleményünk szerint sincs erre szakmailag megmagyarázható ok, ugyanakkor ez a helyzet nem vonatkozik és nem is vonatkozhat a szerződés Önök által meghivatkozott 3.1.2 pontjára, mivel a szakhatósági eljárások, lakossági fórumok végeredményére az önkormányzatoknak nincs ráhatásuk és ezek - jogszabályok szerinti - lebonyolításában részt vevők nem számítanak a vonatkozó jogszabályok értelmében harmadik személynek.
Levelük konzekvenciája az, hogy az Önök által megjelölt indokok miatt a szerződésben vállalt határidőket vállalni nem tudják, így a szerződésnek a felek általi közös megegyezéssel történő módosítását kezdeményezik. Az Önkormányzat az erre vonatkozó tárgyalások lefolytatása elől nem zárkózik ugyan el, azonban fontos megjegyezni, hogy a levelükben tett valótlan minden alapot nélkülöző állításokra alapozott és Önmagukról a felelősséget lerázó megállapítások felvetésével „bizonyítottnak tekintett” késedelmük mint indok számunkra nem elfogadható és csupán ez nem alapozza és alapozhatja meg a szerződéses viszony átértékelését. Önkormányzatunk elvárja Önöktől azt, hogy mielőtt a fentiekben Önök által kezdeményezett találkozó(k)ra sor kerülne, álláspontjukat felénk egyértelműen tisztázzák, ezzel kialakítva egy a tényeken alapuló jogi helyzetet, mely lehetőséget teremt(het) a további szerződéses viszony tisztázására.
Veszprém, 2009. október 14.
Tisztelettel: Debreczenyi János (Index Veszprém – stop.hu)
Akadálymentes járdák Veszprémben
(2009. 10. 28.) Folytatódik a közterületek akadálymentesítése a városban. Szerdán a Vilonyai és Sólyi utcában kezdődtek meg a munkálatok.

A részletekről szerdán a helyszínen számolt be Kovács Zoltán, az önkormányzat városüzemeltetési csoportjának vezetője. - Idén ősszel hatvankét helyszínen, többek között a Munkácsi Mihály utca, a Sólyi és Vilonyai utca, a Lóczy Lajos utca környékén valamint a Zrínyi utca egy részén készül el a mozgássérültek és vakok közlekedését segítő átalakítás - közölte.
A helyszínek kiválasztásánál több szempontot is figyelembe vettek. - Fontos, hogy a szeptemberben megindult, a szennyvíz csatornahálózat rekonstrukcióját célzó munkákkal ne legyen sem időben, sem térben ütközés. Továbbá előnyt élveznek a forgalmasabb csompópontok, az óvódák, iskolák, lakótelepek környéke - mondta el a csoportvezető. A munkálatokkal várhatóan november 5-ére készülnek el. (Vehír)
Mégis lesz onkológiai központ
(2009. 10. 20.) Több éves huzavona után kiírták a pályázatot, amelynek forrásaival a megyei kórház megkezdheti az onkológiai centrum építését.

- Pénteken a kormány kiírta azt a pályázatot, amiért Veszprém megye vezetése már évek óta, pártállástól függetlenül egy emberként lobbizott. Számos parlamenti interpelláció és beváltatlan ígéret után a megyei kórháznak lehetősége nyílik, hogy onkológiai központjára uniós forrásból nyerjen el támogatást – jelentette be Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, és dr. Rácz Jenő, a Csolnoky Ferenc kórház főigazgatója kedden délután. Az intézmény jelenleg négy pályázatban érintett, melyekből kettőnek mintegy 1,2 milliárd forintos önrészét a megye kötvénykibocsátásaiból fedezné.
- Amennyiben a pályázatok elbírálása megtörténik, és az intézmény elkezdheti a fejlesztéseket, jelentős átalakulás elé néz a veszprémi egészségügyi ellátás – mondta dr. Rácz Jenő. – Szeretnénk a sürgősségi ellátás rendszerét megváltoztatni, mely magába foglalná egy olyan központ létrehozását is, ahol a kórházban már működő sürgősségi ellátás mellett a 24 órás orvosi ügyelet is helyet kap. Erre csaknem 500 millió forintot költenénk. A pályázat már a második fordulóban van, eredményt decemberre várunk – részletezte a főigazgató, s hozzáfűzte, másik forrásból további 600 millió forintos informatikai fejlesztés is megvalósulhat.
Egy harmadik pályázat 67 milliárdos országos keretéből a megyei kórház 4,5 milliárdot hívna le strukturális átalakításokra.
– Ebből az összegből többek közt a műtők, az intenzív osztály, a diagnosztika, a neurológia, a szülészet és a gyermek intenzív osztály is megújulna. Ha pedig minden a tervek szerint zajlik, és a múlt héten kiírt pályázat kedvező eredménnyel zárul, akár két és fél év múlva az onkológiai központ is megkezdheti működését – mondta dr. Rácz Jenő. (Vehír)
Öt ország pedagógusai Veszprémben
(2009. 10. 12.) Nemzetközi tapasztalatcserére érkeztek óvónők, tanítók és tanárok. A központi téma a hátrányos helyzetű gyerekek integrációja.

2009-ben a veszprémi Hristo Botev Általános Iskola és az Egry úti óvoda a házigazdái az Európai Uniós Comenius programnak. A program a közoktatás számára – az óvodáktól kezdve a középiskolákig – nyújt pályázati lehetőséget intézmények együttműködésének támogatására, és nemzetközi tanulmányutak megvalósítsára pedagógusok számára.
– A tapasztalatok megosztásával segíthetünk egymásnak az egyes oktatási rendszerek problémáinak megoldásában – mondta el Balázs Árpádné, a Botev iskola tanárnője.
– Érkeztek hozzánk kollégák Franciaországból, Spanyolországból, Izlandról, Walesből és Olaszországból is. Az idei évben a hátrányos helyzetű diákok integrációja a központi téma a csütörtökig tartó megbeszélések során. A vendégek délelőttönként szakmai konferenciákon vesznek részt, délutánonként pedig kulturális programokon és kirándulásokon.
A vendégeket első hivatalos programjuk a városházába szólította hétfőn délután. A csoportot Porga Gyula alpolgármester köszöntötte, aki röviden mesélt városunk történelméről, oktatási rendszeréről, kulturális intézményeiről, válaszolt a feltett kérdésekre. A külföldi pedagógusokat elsősorban az iskolák finanszírozási formái, a középiskolát végző diákok további lehetőségei és a tanárok munkához jutási lehetőségei érdekelték. Az alpolgármester végül ajándékkal lepte meg a vendégeket és kérte őket, ha tehetik, látogassanak el Veszprémbe újra. (Vehír)

Fejlesztés a polgármesteri hivatalban
(2009. 09. 30.) Uniós támogatással teljesen átalakul a polgármesteri hivatal szervezeti felépítése. A hatékonyabb működés kialakítása a cél.

A város több mint 33 millió forintos pályázatot nyert a döntési mechanizmus korszerűsítésére, a költségvetési gazdálkodás eredményességének javítására és a partnerség erősítésére.
- Rendkívül büszke vagyok, hogy a pályázatok tekintetében Veszprém egyre sikeresebb. Az önkormányzat célja, hogy megkönnyítse az ügyfelekkel való munkát, egyszerűbbé tegye a munkamenetet - mondta Porga Gyula, alpolgármester a sajtótájékoztatón.

A közbeszerzési eljárás során kiválasztott szervezetek és a hivatali apparátus csapata 12 hónap alatt végzi el a fejlesztést. (Vehír – kép: y)

Hatvan éve kezdődött az egyetemen az oktatás
(2009. 09. 28.) Fennálásának hatvanadik évfordulóját szombaton rendezvénnyel ünnepelte a Pannon Egyetem. Tizenhat oktatóval és 107 hallgatóval kezdődött meg az oktatás hatvan esztendeje Veszprémben, a Budapesti Műszaki Egyetem itt alapított Nehézvegyipari Karán.

A Pannon Egyetemen ma 414 oktató négy képzési szinten, 121 szakon 10500 hallgatót oktat, az idei évben 1300-an kaptak diplomát, 48-an szereztek PhD-végzettséget. Évekkel ezelőtt csatlakozott hozzájuk a keszthelyi Agrártudományi Egyetem, amely ma Georgikon mezőgazdaság-tudományi karként működik. Van kihelyezett oktatás Székesfehérváron, Nagykanizsán és Pápán is - jegyezte meg a Pannon Egyetem rektora.
Dr. Rédey Ákos utalt arra is, hogy idén egy új, Mol ásványolaj- és széntechnológia elnevezésű tanszéket indítottak. A rektor idézte a kezdeteket, szólt a megújulás képességéről, a minőségi oktatás prioritásáról.

Vizi. E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke arról beszélt, hogy Magyarország legfontosabb energiaforrása a szürkeállomány, az oktatás a tudás és az információ átadása mellett az erkölcsre és a humánumra kell hogy épüljön. Dr. Molnár Csaba kancelláriaminiszter, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője hangsúlyozta: a Pannon Egyetem - mely az elmúlt évtizedekben földrajzilag, infrastrukturálisan, az oktatott tudományágak területén is bővült - élen jár a sikeres pályázatokban. Dióssy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára azokat az élményeket idézte, melyeket a megyeszékhely vezetőjeként élt át az egyetem polgáraival, Debreczenyi János polgármester azt mondta: az egyetem hozzájárult a város gazdasági újjáépítéséhez. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke bejelentette, hamarosan aláírják a szerződést, amelyben a megye átadja nagy értékű ingatlanát az egyetem számára.
Az ünnepi műsorban - melyben közreműködött Tor- dy Géza, a Nemzet Színésze és Csák József, a Magyar Állami Operaház magánénekese - Guy Turcsanyt professzort tiszteletbeli doktorrá avatták, az egyetem rektora színpadra hívta elődeit: dr. Nemecz Ernőt, aki 1971 és 1980 között, dr. Heil Bálintot, aki 1981 és 1989 között, dr. Győri Jánost, aki 1995 és 1998 között, valamint dr. Gaál Zoltánt, aki 1998 és 2007 között vezette az intézményt.
A jubileum alkalmából a város polgármestere a Veszprém Városért érdemérem arany fokozatával tüntette ki dr. Bodor Endre és dr. Papp Sándor nyugalmazott egyetemi tanárokat. (Napló – kép: y)
 Az avatószalagnál Pál Béla és Debreczenyi János, mögöttük: Baumgartner Lajos, Brányi Mária és Vereskuti Béla képviselők
Kerékpárral a munkába
(2009. 09. 26.) Hivatalosan is átadták a belvárostól a déli intézményközpontig tartó hivatásforgalmi kerékpárutat.

Az eseményen Debreczenyi János polgármester elmondta, a kivitelezés során felmerült gondok mostanra megoldódtak, így már van mit ünnepelni. Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke hozzátette, az önkormányzat a kerékpárút megépítéséhez 102 millió forintot nyert. Szólt arról is, a Maxon Motor Kft. kétmillió forinttal támogatta a beruházást, és egyúttal bejelentette: a cég 280 millió forintot nyert munkahelymegtartásra, valamint fejlesztésre. A bicikliút több választókörzetet is érint. Baumgartner Lajos önkormányzati képviselő azt hangsúlyozta, biztonságossá vált az autómentes közlekedés ezen a részen. Hozzátette, három hulladéktárolóval járult hozzá a beruházáshoz. Vereskuti Béla önkormányzati képviselő pedig a kulturált kerékpáros közlekedésre hívta fel a figyelmet.
 Az első méterek az új úton: Pál Béla és Debreczenyi János
A hivatásforgalmi bicikliút a színházkertbol indul, majd az Erzsébet ligeten át a halad a Mártírok útja, Cserepes utca, Almádi út nyomvonalon, ahonnan a déli intézményközpontig tart. A beruházáshoz kapcsolódóan az Erzsébet ligetben fedett kerékpártárolót is építettek. A 2362 méteres bicikliút kialakítása összesen 130 millió forintba került, az elnyert támogatás 102 millió forint volt. A kivitelező Magyar Aszfalt Kft.-t, illetve a lebonyolítást és a műszaki ellenőrzést végző Veszprémber Zrt.-t nyílt közbeszerzési eljáráson választották ki. A bicikliút megvalósítása áprilisi elején kezdődött és augusztusban fejezték be. (Veszprémi 7 Nap - kép: y)
További részletek a pályázatról és az út építéséről itt >>

Repülőtér: előzetes szemle
(2009. 09. 22.) A polgármesterek hétfői előzetes szemléje után jogi és műszaki szakértők fogják elkészíteni a végleges értékelést arról, hogy a repülőtér tulajdonosa, a Budawest Zrt. teljesítette-e, és milyen mértékben a szerződésben vállaltakat.

Erről Iványi András szentkirályszabdjai és Debreczenyi János veszprémi polgármester nyilatkozott hétfőn az előzetes bejárást követően a helyszínen. (Az esemény nem volt sajtónyilvános a Naplót Karai Péter, a Budawest Zrt. ingatlanfejlesztési vezetője engedte be a területre.)
Simon Jójárt Sándor, a veszprémi önkormányzat képviselője előljáróban ismertette, hogy a tulajdonosnak az eltelt egy évben mit kellett elvégeznie a szerződés szerint. Szakmai szempontok alapján kijelentette, hogy a gurulóutak, a leszállópálya, a torony alkalmas, teljesítették a fejlesztéssel kapcsolatos elvárásokat.
Debreczenyi János ugyanakkor ehhez kapcsolódva azt hangoztatta: az előző mondatot nem vállalják fel, megvárják a szakértői véleményeket, ha minden információ rendelkezésünkre áll, akkor jelenthetik ki, hogy a szerződés fejlesztésre vonatkozó pontjai teljesültek.
A Budawest képviselője ezután bemutatta az irányítótornyot, ami kívül és belül is megújult, majd a szemle résztvevőit gékocsival végigkísérték a kifutópályán. A toronyban többek között az összes nyílászászárót kicserélték, az irányítóhelyiségbe hőálló üvegeket építettek, a terem különleges szigetelést, légkondicionálást kapott, kicserélték a vezetékeket, felújították a VIP-várót és speciális rádiót vásároltak.
Nyilvános repülőtérként más számítógépes rendszert kell majd üzemeltetni, egy nem nyilvános fel- és leszállóhelynek a jelenlegi sem követelménye, szakmailag ez több - adott választ Simon Jójárt Sándor a veszprémi polgámester számítógépekkel kapcsolatos kérdésére.
Sörös Lajos, az üzemeltető Hidroplan Nord Kft. ügyvezetője ígéretet tett arra, hogy készítenek egy listát az önkormányzatoknak az utóbbi időszak gépmozgásairól. (Simon Jójárt Sándor elmondta, hogy pontos, naplószerű listát nem adhatnak ki.
A veszprémi polgámester ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy az elhangzottakkal semmi baja nincs, ha azt a Budawest illetékese mondja, nem Veszprém szakértője.)
Kiderült, hogy a repülőtéren 10-15 kisgép landol hetente, főleg a régióban vállakozással rendelkező üzletemberek használják azt.
A körülbelül egy órás szemle után Iványi András, előzetesen Debreczenyi Jánossal egyeztetve azt mondta, hogy a végleges, írásos szakvélemény ismeretében megbeszélést folytatnak a tulajdonossal, majd sajtótájékoztatót tartanak. (Napló)
Muzeológusok konferenciája
(2009. 09. 18.) Közösen rendez tudományos konferenciát Balassagyarmaton a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet és a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság.

Az Öltöztetett, hordozott ábrázolások, szakrális textilek és viseletek, Együtt élő népek szakrális szokásai Közép-Európában című szeptember 25–26-ai összejövetelen a veszprémi múzeum főrestaurátora, Egervári Márta, nyugalmazott osztályvezetője, S. Lackovits Emőke és igazgatója, Limbacher Gábor is az előadók, az előadás elnökök, valamint a tárlatvezetők között szerepel. Egervári Márta a szakrális és kultikus textíliák restaurálásáról, S. Laczkovits Emoke a XVI– XVIII. századból származó dunántúli református úrasztali kendőkről beszél, Limbacher Gábor pedig egyike az Öltöztetős ábrázolások című szakmai tárlat vezetőinek. (Veszprémi 7 Nap)
Már „csak” pénz kell
(2009. 09. 12.) Az elmúlt években a belváros közlekedését illetően felmerült elképzelésekről tartott sajtótájékoztatót > Brányi Mária.

A városstratégiai tanácsnok a városfejlesztési bizottság ülésének szünetében úgy fogalmazott, az aktuális, megvalósításra váró tervek komplexen kezelik a belvárost, és nem csupán a közlekedési kérdésekkel foglalkoznak. Schmidt István, a városüzemeltetési és városfejlesztési iroda vezetője elmondta, 2003-ban az önkormányzat ötletpályázatot írt ki, hogy javaslatokat kapjanak a belváros forgalmának csillapítására. A nyertes, Csomai Zsófi a által készített pályaművet meg is vásárolták akkor.
Az elképzelés lényege az volt, hogy a Jutasi út itt lévő szakaszát „körösítik”, a két végén egy-egy körforgalmat építenek, a buszpályaudvar pedig térszín alá kerül. Schmidt István hozzátette, az ötlet egyes elemei jók voltak, be is építettek például a rendezési tervbe, de teljes egészében képtelen lett volna az önkormányzat megvalósítani. A 2003 végén elfogadott rendezési terv már tartalmazza a jövőbeni fejlesztési elképzeléseket, és a fő irányvonalat a 2009-ben elfogadott koncepcióterv határozza meg. Ez már a közlekedési problémákon túl a belváros egészével foglalkozik, a plázától a Brusznyai útig, érintve a Radnóti teret is.
A közlekedéstervezők által kidolgozott részletes elemek már csak a forrásra várnak. Brányi Mária kiemelte, a Budapest út–Jutasi úti körforgalom, melynek megvalósításához az önkormányzat pályázatot nyújt be, reményeik szerint tovább gerjeszti majd a belvárosi közlekedés átalakítását. (Veszprémi 7 Nap)
Vevőre vár a volt közgáz
(2009. 09. 12.) Egyelőre nincs komoly érdeklődő a közgazdasági szakközépiskola egykori, várbeli épületére.

> Porga Gyula alpolgármester az épületnél megtartott sajtótájékoztatóján a múlt heti, ellenzéki demonstráció kapcsán úgy fogalmazott, nehéz döntés volt az iskola elköltöztetése, de a várbeli ingatlanban nem voltak biztosítottak az oktatás minimális feltételei, a felújítás pedig 1,5-2 milliárd forintba került volna. Hangsúlyozta, a közgazdasági új helyét, a Csap utcai épület rekonstrukciójára 200 millió forintot költött az önkormányzat. Kiemelte azt is, a várbeli épület esetén nem az értékesítés, hanem a megújulás a fontos számukra, és példaként említette a volt zeneiskola épületét, melyre ugyan az akkori városvezetés hamar talált vevőt, mégis leromlott állapotban van ma is.
A Csap utcában, a közgázban > Némedi Lajos, az oktatási bizottság elnöke úgy fogalmazott, az ellenzék demonstrációjával ártott a város közoktatásának. Szólt arról is, a forfaépületet meg kell szüntetni idővel, de egy új szint kialakítása 200 millió forintba kerülne. Mint mondta, büszkék arra, hogy iskolaépítő önkormányzatként teljes egészében felújították a Csap utcai ingatlant. (Veszprémi 7 Nap – kép: y)
Milyen lesz Veszprém belvárosa?
(2009. 09. 04.) Jelen pillantban nem tudni, beleilleszkedik-e egy átgondolt koncepcióba a belváros közlekedésének átalakítási terve. A megyeszékhely közgyűlési ellenzékének szocialista frakcióvezetője vélekedik így.

> Hartmann Ferenc elmondta, a képviselőcsoport és ő is egyetért azzal, hogy a belváros közlekedését át kell szervezni, lehetővé kell tenni a megnövekedett forgalom minél gyorsabb áteresztését. Az augusztus végén tartott rendkívüli közgyűlésen erről, illetve ennek anyagi hátteréről határozott a képviselő-testület. A Jutasi út-Budapest út kereszteződésében körforgalmat alakítanak ki, a gyalogosforgalom zavartalanságának biztosítása érdekében aluljárót is építenek. A 600 milliós volumenű beruházáshoz a pénz nagy részét uniós pályázaton reméli elnyerni a város, a különbözet saját forrásból biztosítják, részben a jövő évi költségvetés terhére. Mivel a céllal egyetértenek, nem is szavazott senki az előterjesztés ellen. A szocialista frakcióból viszont ketten - Hartmann Ferenc és > Katanics Sándor - tartózkodtak. Ugyanígy voksolt rajtuk kívül a közgyűlésben helyet foglaló két civil szervezet, a lokálpatrióták és a Szövetség Veszprémért Egyesület képviselője is. A szocialisták aggályai az előkészítetlenségnek szólnak. Hartmann Ferenc szerint a körforgalom építésének bele kellene illeszkednie egy nagyobb egység - a Budapest út, az autóbuszpályaudvar, a Jutasi út városközponti szakasza - összehangolt átalakításába. Erről szóló koncepció már van az önkormányzat birtokában, 2003-ban tervpályázotot hirdetett meg a város. Szakmai zsűri értékelte a beérkezett pályaműveket, a legjobbat 800 ezer forintért megvásárolták.
A nyertes pályázat újra megnyitná a buszpályaudvar melletti lezárt útszakaszt a Budapest út felé, az érintett terület mindkét végpontján körforgalmi csomópontot alakítana ki. Hartmann Ferenc aki a tervpályázat bonyolításakor a gazdasági alpolgámesteri tisztséget töltötte be nem érti, ha van a város kezében egy szakmai zsűri últal elfogadott koncepció, amellyért közel egymillió forintot kifizettek, akkor miért nem használták azt. (Napló)
Bezárás előtt a Veszprém-Győr vonal
(2009. 09. 01.) Czaun János: A Cuha-völgyi vasútvonal jóval többet jelent önmagánál. Egy nemzeti érték, amit meg kell őrizni. A kormány körülbelül 2000 kilométeren szüntetné meg a vasúti járatokat a közeljövőben, így egy év után ismét napirendre került a Veszprém-Győr vasútvonal bezárásának kérdése. A Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség, amely a 11-es számú vonal által érintett települések önkormányzatai hoztak létre – köztük Veszprém – határozottan kérelmezi, vizsgálják felül a döntéshozók a tervezetet.

Czaun János alpolgármester szerint a gyönyörű természeti környezetben végighaladó járat nem elsősorban a napi személyszállítás miatt jelentős, hanem sokkal inkább turisztikai célokat szolgál. – 2005 óta végzünk méréseket arra vonatkozóan, hogy mekkora a vasút kihasználtsága. Az erre alkalmazott mérőszám, az utas km / vonat km szerint 2006-ban 24, 2008-ban 32. Hétköznap legkevesebb 12-en, legtöbben 104-en közlekedtek ily módon. Továbbá fontos tudni azt is, hogy a dudari bányákból a bauxitot is ezen a vonalon szállítják, környezetbarát módon - fejtette ki Czaun János.
Debreczenyi János polgármester furcsának találta, hogy egy éve már előkerült ez a kérdés és akkor elvetették a bezárás gondolatát, most pedig ismét előkerül. – A Közép-dunántúli Regionális Közlekedésszervezési Iroda irodavezetője, Horváth László úgy nyilatkozott nekünk a szombati ügyvivői értekezleten, hogy az állam nem fog menetrendet kérni a kérdéses vonalra, így ezt követően az önkormányzatoknak kellene működtetniük azt. Sajnos ez a lehetőség még csak elméleti szinten sem valósulhat meg a jelen gazdasági helyzetben. A polgármester azt is érdekesnek találta, hogy 2010-ig meghosszabbították az ideiglenes műemlékvédelmi érvényességet a vasúthoz tartozó épületeken, miközben magát a vasutat be akarják zárni. Az érintett települések polgármesterei arra kérik a vállalkozókat, civileket, hogy álljanak a tiltakozás mellé, ne az unokáinknak kelljen újjáépíteni a vasútvonalat. (Vehír)
|
|
|
|
|